9.Fejezet Árny

    Nézem a plafont. Hol az egyik kezemet, hol pedig a másikat próbálom mozgatni. Rohadtul fáj. A lábamra pillantottam. Egy kötés van rajta. Kissé átvérzett. Nem is érzem.

Megpróbáltam felülni. Nagy nyögésekkel és fájdalmakkal, de felültem. Kinéztem az ablakon. Egy fa van előtte. A szél mozgatja a lombkoronáját. A nap pedig egy-egy ponton besüt. Egyfolytában az a jelenet futott át az agyamon, hogy Hilary-nek üvöltöttem, hogy fusson. Ő hívta volna ki a mentőket?
Nézem a fa leveleit. Olyan, mintha kis kezek integetnének nekem. Elmosolyodtam rajta. Anyu vajon tudja mi történt? És Rick? Először, hogy őszinte legyek, azt hittem Rick rabolta el Hilary-t. Hiszen előtte ő köcsögösködött velem. Legszívesebben orrba gyűrném. De az fontosabb, hogy ez az alak miért tette ezt Hilary-vel? Ha meglátom valahol, habozás nélkül nekimegyek. Amit tett velem az megbocsájthatatlan. De efelett még eltekintek. De, hogy azt bántja, aki számomra a legfontosabb, azt már nem tűröm el. Hilary számomra... Minden. Nélküle elképzelni sem tudnám az életem. Emlékszem, mielőtt beleszerettem, Rick és én egyfolytában csak szívattuk és beszólogattunk a csajoknak. Rick-nek kismillió csaja volt már, amiket kétség kívül csak megdugta őket, aztán eldobta a csajokat. Ezt soha nem fogom megérteni, hogy mire jó. Nem hittem soha azt, hogy a lányokat csak erre az egy célra lehet használni. Igenis meg kell őket ismerni. Valamelyik szintén csak dugni akar, de jó pár nem. És én ehhez tartom magamat. Szerintem nem csak megdugni kell a lányokat.

Csak bámulom ezt a fát. A nap már lenyugvóban van. Gyönyörű látvány. Hirtelen egy ápolónő benyit. Úgy a 20-as évei körül lehet.
- Látogatója van. - Csak néztem rá. Kiment. Kis idő múlva az ajtó ismét kinyílt.
- Kicsim! Jól vagy?! Minden oké?! - Rohant hozzám anyu.
- Igen. Nincs semmi bajom...
- De hát.
- Mondom, hogy semmi nincs... Jól vagyok.
- Tiszta vér a lábad! A kezed szintén! Az ápolónő mondta, hogy éppen hogy megtudták menteni az életedet! - Zokogni kezdett. - És te azt mondod, hogy semmi sincs?
- Anya...
- Amúgy is?! Mit műveltél te?
- Hagyjuk. - lehajtottam a fejemet.
- Fiam!
- Anya! Azt mondtam hagyjuk! - mérgesen ránéztem. Nem szükséges, hogy bárki is megtudja ezt az egészet, ami történt. Semmi kedvem bárkinek is magyarázkodni.
- Kicsim. Hilary üzeni, hogy majd valamikor meglátogat. - Mi? Azonnal elpirultam.
- O-oké... - Benyitott az ápolónő.
- Asszonyom. Lejárt a látogatási idő.
- Rendben.. - sóhajt. - Szia kicsim. - adott egy puszit, majd kiment. Az ápolónő szintén. Ismét magamra maradtam.

Próbálok elaludni. Egyszerűen nem megy... Folyamatosan Hilary-n jár az eszem. Mi van, ha most megrémült tőlem? És ha soha többé nem fog tudni úgy nézni rám, mint régen? Abba belepusztulnék. Egyszerűen belegondolni sem merek, milyen lenne. Teljesen elveszettnek érezném magam. Hilary nélkül semmit sem érne az életem.
Lehunytam a szemeimet. Ismét megpróbálkoztam az alvással. Már majdnem elnyomott a tudatlanság, mikor furcsa zajt hallottam meg. Azonnal kipattantak a szemeim. Valamiféle kaparászás. Körbenéztem. Sehol nincs senki. Még is hallom. A sarokraa pillantottam. Egy árny. Vagyis arra hasonlító dolog. Gubbasztott. Most síró hangot is hallottam a kaparászás mellé. Felültem. Csak bámultam az árnyat.
- Ki vagy? - remeg a hangom. Megijedtem.Hátrafordult. Egy nő. Ijesztővé vált az arca. Egyszerűen eltorzult. Felüvöltöttem.

(CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE NÉZD MEG!)

Felakartam állni, de nem ment. Lehunytam a szememet. - Csak álmodom... - hajtogattam folyamatosan. Kinyitottam a szemem. Már nem volt ott. Ledőltem az ágyra. A szívem a torkomban dobog. Sóhajtva felnéztem a plafonra. Egyszerűen lövésem sincsen, hogy láthattam ilyet... Képzeltem? Mi van velem? Miért?
A fejemhez emeltem a kezemet. Eltakartam a szememet. Kis idő után elemeltem a kezemet. A nő ismét itt volt, csak most a plafonon.
- KI A FRANC VAGY?! - üvöltöttem. - Nem.. Ő nincs itt... Nincs itt.. - hunytam le a szemeimet. Mikor kinyitottam, ismét eltűnt. Mi a franc ez?! Miért látom őt?! Vagyis inkább... ezt.