11.Fejezet Furcsa vacsora

     Összekuporodtam az ágyamon. Bámulom a parkettát, mintha olyan érdekes lenne. A takarómat az egyik kezemmel birizgáltam. Unottan nézem. Csak ő jár a fejemben. semmi más. De lehet, hogy örökre elveszítettem. Sőt. Biztosan. Ha már barátkozni sem akar velem, akkor már tényleg vége. Nem kellett volna megtörténnie. Először azt hittem, hogy csak álmodom. De nem így van. ez a szörnyű valóság. Mindig is reménykedtem, hogy ez nem fog megtörténni. Ez csak rossz álom marad. De még is megtörtént. Eljött ez a nap, mikor úgy érzem, mindent elvesztettem. De mitől olyan Jack-nek a szeme? Felemás. Vörös és zöld. Ez nagyon ritka. Főleg a vörös. Valami nem stimmel vele... Na jó. Alapból egy pszichopata, de az is furcsa, ahogyan kinéz. Mintha nem lenne teljesen emberi. De mindegy is. Nem fogok vele foglalkozni.

Felültem. Kómás fejjel kikeltem az ágyamból. Kimentem. Lementem a konyhába. Kinyitottam a hűtőt. Csak bámulok bele. Megnéztem, hogy van e itthon valami ehető. Biztos, hogy van, csak nem az amit én akarok enni. Kivettem hát egy kis Whiskey-t, majd felindultam a szobámba. Beültem a gépem elé. Facebook-on nézegettem Hilary adatlapját, közben iszogattam. Mikor kiittam az üveget, leejtettem. Széttört. Az üvegdarabkák szétszóródtak a parkettán. Arra eszméltem, hogy anyu veri a fejem.
- Mi va'?!
- Már megint ittál?!
- Nem! - Mordultam fel. Felcsuklok.
- Dehogynem... - Hátrál.
- Ő volt! - mutattam a szétszóródott üvegdarabokra. - Csak úgy rám tört, majd leugrott a torkomon... - sírni kezdtem.
- Persze... Olyan vagy mint egy négy éves kisgyerek... - kiment.
- Anya! - üvöltöttem, de mit sem használt. Elment. Kinyújtottam a karom, majd lehajtottam a fejem. Elaludtam, azt suttogva; Nem értek semmit...

Reggel a nyálam a székre folyt. A szék lenyomata az arcomban volt. Másnaposan felkeltem a székből. A szekrényemből kikaptam egy alsóneműt. A székem támlájáról levettem a törölközőmet, majd kiindultam a fürdőbe. Megnyitottam a csapot, majd beálltam a zuhany alá. Folyattam magamra feleslegesen a forró vizet. A gőz felhő egyre nagyobb és nagyobb lett a fürdőben. Kis idő után elzártam, majd a kezembe fogtam a sampont. A tenyerembe nyomtam egy kicsit, majd elkezdtem vele a hajamat dörzsölni. Kicsit rajta hagytam, majd lemostam. Megismételtem ezt csak a tusfürdővel, és szétkentem a testemen.

Kijöttem a zuhany alól. Megtörölköztem. Felvettem az alsóm, majd kezemben a törölközővel, visszamentem a szobámba. Kivettem a szekrényemből egy fekete pólót és egy farmert. Felvettem őket. A táskámba is gyorsan bepakoltam, majd ismét kimentem a fürdőbe. Megcsináltam a hajam, majd felvettem a cipőm. Eltettem egy kis pénzt a nadrágzsebembe, majd a dzsekimet is felvettem. A táskámat az egyik vállamra kaptam, majd kiléptem a házból. Elindultam a suliba. Hilary bizonyára rám sem fog nézni... Nem akar velem barátkozni se. Olyan szar belegondolni, hogy ez tényleg megtörtént.
A suliba beérve levettem a dzsekim, majd a teremhez sétáltam. Bementem. Zeke, Sharon és Hilary nevetgéltek. Lehajtott fejjel leültem a helyemre. Lehajtottam a fejem a padra. Lóbáltam a lábam. A cipőmet bámultam, mitha olyan érdekes lenne. A tanár hangja zökkentett ki. Felkaptam a fejem. A táblára sietett a tekintetem. Unalmasan néztem, ahogy a tanár újra és újra tele írja. Nem jegyzeteltem le semmit. Nincs hozzá kedvem. Élni alig van kedvem, nem majd még írni fogok vagy nyolc oldalt...

Felsóhajtottam. Rick mellettem pofákat vágott Rinnek, aki viszonozta ezt. A tanár rájuk szót, hogy ne órán "udvaroljanak" egymásnak. Rin kipirulva lehajtotta a fejét. Rick pedig csak nevetett.

Kiléptem a terem ajtón, nagyokat sóhajtva. Nekidőltem a falnak. Bámultam a régi tabló képeket, amik fel vannak rakosgatva. Egyszer majd talán a mi osztályunk is kint lesz. Ha eljutnak odáig.Rick is bukásra áll vagy hat tantárgyból. Nem tudom mégis hova akar jutni ezzel a teljesítményével.

A csöngő hangjára bekoslattam a terembe. Lehajtott fejjel leültem. Bámultam a padot. Kis idő után előpakoltam a műszaki cuccom. Rick is leült mellém. Meglökdösött.
- Mi van? - néztem rá fapofával.
- Mi ez a mai hangulat? - röhögött.
- Semmi. - visszafordultam. Ismét elkezdtem bámulni az asztalt.
- A semmi miatt vagy egész nap ilyen zombi?
- Igen.
- Pff... - ráütött a fejemre - Nem vagy normális.
- Áucs.... -fogtam meg a fejem. - Miért is? - néztem rá.
- Mert valami nagy gáz van. És tuti, hogy csaj van a dologban.
- Honnan veszed?
- Onnan, hogy ismerem ezt az állapotot. Ezt az arckifejezést.
- Értem. - visszafordítottam a fejem.
- Na! De akkor csak van valamelyik csajjal valami! Ki az? Az osztályból van? - lelkesedett.
- Nem. - vágtam rá a hazugságot.
- A francokat! Tuti, hogy... - nézett körbe az osztályban. A fülemhez hajolt. - Rin... Igaz?
- Mi van?! - ellöktem.
- Tudtam! - nevet. - Teljesen elárultad magad.
- Idióta!
- Most mi van? Tőlem aztán. Tied lehet.
- M-mi az, hogy a-az enyém lehet?
- Mert én nem őt akarom megfűzni... - lehunyja a szemét. Mosolyog. - Hanem Hilary-t. - Ökölbe szorult a kezem. - És biztos, hogy nem sokára sikerülni is fog.- kinyitotta a szemeit.
- Muszáj?!
- Heh? - fordult felém.
- Megmondtam, hogy előttem ne beszélj az ilyen szarról!
- Mi az, hogy szar? Te is csináltad már nem?! - lesütöttem a szemeim.
- Komolyan. Olyan vagy, mint egy gyerek.
- Nem! Aki olyan, mint egy gyerek, az te vagy!
- Miért?! - álltam fel.
- Hogy miért? - Ő szintén. Mindenki minket néz. - Azért, mert engem csesztetsz, azt te is ilyen voltál régen! Emlékezz csak vissza!!
- De már nem!
- Persze... -gúnyosan oldalra fordult, majd visszanézett rám. - Sosem változol. Még mindig ugyanolyan vagy. Nem rejtheted el a régi éned.
- Fogd be!
- Amúgy is. Mit kapod fel ezen a vizet, hogy megakarom Hilary-t fűzni? - Megint ökölbe szorult a kezem.
- *morgás* Mi az, hogy mit kapom fel a vizet? Azért mert nem ezt érdemli te ökörállat!
- Anyád... - ült le. - sóhajtottam, majd én is így tettem.

Utolsó órán már csak a csöngőt vártam nagy erőkkel, hogy kiszabadulhassak innen végre. Kis idő múlva meg is szólalt. Villámgyorsan összepakoltam, majd a szekrényemhez siettem. Kivettem belőle a dzsekimet, majd felvettem. Bezártam a szekrényem, majd kiindultam a suli bejáratán. Épp tettem be a fülesem, mikor valaki a nevem kiáltotta. Hátrafordultam.
- Ville. Miért üvöltöztetek Rick-kel?
- Hagyjuk Szokásos. - fordultam vissza.
- De... - futott elém.
- Mi van? - forgattam a szemeim.
- A múltkor... Mielőtt történt veled valami. Megmentettél.
- Ahj... - emeltem a fejemhez a kezem. - Felejtsd el. - vakartam meg a tarkóm.
- De hát.
- Semmi de hát. Nem jelent semmit.
- Csak meg szeretném köszönni! - emelte fel a hangját. Kikerekedtek a szemeim.
- Erőszakos egy nőszemély vagy te. - mosolyogtam.
- Nő-nőszemély? - pirult el.
- Miért? Tán fiú vagy? - nevettem el magam.
- Nem. De visszatérve. Úgy szeretném megköszönni, hogy eljössz hozzám vacsorára. - mosolygott.
- A szüleid tuti nem örülnének neki...
- Öhm. Nincsenek... - hajtotta le a fejét.
- Egyedül élsz?
- Nem teljesen... De nem ez a lényeg! - nézett rám. - Így szeretném megköszönni! És nincs apelláta!
- Oké...
- Akkor... Ma?
- Hát... - fordultam el. Hogy őszinte legyek nincs sok kedvem ehhez.
- Na...
- Jól van.
- Okés!
- De figyu... Azt sem tudom, hol laksz.
- Ha most hazakísérsz megtudod. - nevetett. Sóhajtva elindultam.

Miután hazakísértem, elindultam haza. Este hét órát beszéltünk meg. Azt mondta, hogy ne késsek. Megpróbálok.

Mikor hazaértem és levetkőztem, gyors bepakoltam másnapra, majd az ágyam mellé dobtam. A fürdőbe siettem, majd beálltam a zuhany alá. Azután felöltöztem itthoni ruhába és bevetődtem az ágyamba. Bekapcsoltam a tévém, majd azt bámultam.

Egészen fél hétig bámultam a tévémet. Észbe kaptam, majd felöltöztem. Kimentem a lakásból, bezárva a bejárati ajtót. Elindultam Rin-hez. Fél óra sétálás után megérkeztem. Kis hezitálás után bekopogtam. Egy nálam fél fejjel magasabb fiú nyitott ajtót. Fekete haja van.
- Te vagy Ville, igaz?
- Igen...
- Gyere be. - lépett hátrébb az ajtótól. Így is tettem. Bezárta mögöttem az ajtót. Bementem, majd levettem a dzsekim és a cipőm. - Erre. - állt elém. elindult egy irányba. Követni kezdtem. Bevezetett a konyhájukba. finom illatok terjengtek. A fiú felüvöltött, Rinnek. Kis idő múlva lejött.
- Szia Ville! - huppant le a székbe. Maga elé fogta a kaját (Rizs rántott hallal) és enni kezdett. Kisebb hezitálás után én is így tettem. Vele szembe ültem le. A fiú mellé.
 - Rin? Finom a kajám?
- Mint mindig Ayu! Most is nagyon finom! - nyomott egy puszit az arcára.
- Örülök. - mosolyog.
- Öhm... Rin? Kérdezhetek valamit?
- Igen.
- Ő a barátod? - Mindketten felnevettek.
- Dehogy is! A bátyám! - nevetett. Meglepődtem. Azt hittem, hogy a pasija. Bár nagyon hasonlít rá. De mindegy.
- Értem. - ettem tovább. Finom a kaja. Nem főz rosszul ez az alak.

Miután végeztünk a kajálással, Rin még egyszer megköszönte. Csak mosolyogtam, majd hazaindultam. Be kell vallanom. Elsőre azt hittem, hogy nem fogok jól kijönni Rinnel. De úgy tűnik... Most ő az egyetlen "barátom".

10.Fejezet Fájdalmas beszéd

    Csak bámulok magam elé. Annyira megijedtem ettől a nőtől. Miért volt itt? Itt halt volna meg? Vagy mégis mi a fene?
Lehunytam a szemeimet. Aludni próbáltam. Nem sok sikerrel. Egész éjjel csak forgolódtam.
Kora hajnalban felültem az ágyon. A lábam még mindig nagyon fáj. Mennyi ideig fognak itt tartani? Már haza akarok menni. Látni akarom Hilary-t. És megkeresni ezt a szemétládát... Bár anyu azt mondta, hogy hilary meg fog látogatni.
Visszadőltem az ágyra. Bámulom a plafont. Fáj a kezem. Nem sokkal később egy ápolónő bejött. Közölte, hogy menjek le a reggelimért. Kösz.. Járni sem tudok.
Felkeltem. Megpróbáltam elindulni. Már ment. Azt hittem, hogy rá sem tudnék állni a lábamra. Jó azért fáj, ha rálépek, de menni tudok vele.
Lementem a büfébe. Vettem magamnak kaját, majd leültem egy asztalhoz. A bejáraton ki-be mászkálnak az emberek. Őket néztem, miközben ettem.
Mikor befejeztem a kajálást, visszaindultam a szobámba. Miközben mentem, nekem rohant egy orvos. A műtőbe ment. Egy ideig csak néztem, majd megfordultam és tovább mentem. Bementem. Az ápolónő pont bent volt.
- Izé.. - ültem le. - Meddig fognak bent tartani?
- Egy hétig. - kiment. Az ablakhoz léptem. Bámultam a lenti történéseket. Pont a parkolóra néz az ablak. A kocsik be- és kiparkolnak. - Még egy hét... - motyogtam és bámultam ki az ablakon.

 *Egy héttel később*

    Egy kisebb táskával a kezemben, kiléptem a kórház bejáratán. Anyu elém jött az egyik ismerősével, akinek a kocsijával hazamentünk.  
Kiszálltam az autóból. Elköszöntünk, majd bementünk a házba. Felmentem a szobámba, majd lepakoltam. Azonnal bementem a fürdőbe és lezuhanyoztam. 
- Kicsim! - kiabált fel anyu.
- Igen? - zártam el a csapot.
- Kérsz valami kaját?
- Jah. - nyitottam meg újra. Folytattam a tusolást. Mikor végeztem, magamra tekertem egy törölközőt. Visszaindultam a szobámba. Felöltöztem. Holnapután már mehetek is suliba. Annyira nem várom. Mikor a kórházban Hilary meglátogatott, csak abból állt, hogy megkérdezte hogy vagyok. Aztán beszélgettünk egy kicsit, majd elment. Ráadásul remegett, mikor bejött. Biztos, hogy fél tőlem. Megértem. Én is félnék magamtól. Hiszen egyszer csak meglátta azt az oldalamat, amit a legkevésbé sem akartam, hogy megtudja, hogy létezik egyáltalán. 
Lementem a konyhába. Anyu főzött. Beleszippantottam a levegőbe. 
- Hmm.. Mit főzöl?
- Rántott csirkecombot, krumplival.
- Hmm.. - nyaltam körbe a számat.
- Mindjárt kész van. 
- Oké. - leültem az asztalhoz. Anyu elém tette az ételt. Komolyan. Négy évesnek érzem magamat. De azért jó érzés, hogy anyu annak ellenére, ahogyan bánok vele kedves. 
Elkezdtem enni. - Nagyon finom. - rágtam tovább.
- Köszi. De ne beszélj teli szájjal. - nevetett. Bement a nappaliba. Én ettem a kajámat tovább. 
Mikor megettem, elmosogattam. Felmentem a szobámba. Benyomtam a gépemet. Youtube-on elindítottam a ONE OK ROCK - The beginning számot. Énekeltem a szövegét. A zene alatt átfutott az agyamon az egész ami történt. De nem érdekelt. Énekeltem tovább és próbáltam nem rá gondolni. De nem fogom tudni elfelejteni ezt az egészet.
Mikor vége lett a számnak, kikapcsoltam a gépemet. Nem tudnék rajta semmit sem csinálni. Bevetődtem az ágyamba. Még mindig fáj egy kicsit az a karom, amelyiket ez a rohadék ellőtte. Az a szerencsém, hogy nem az a kezem, amelyikkel írok. 
A kezemet a nyakam mögé hajtottam. Csak bámultam a plafonomat. A nap bevilágít az ablakomon. Pont a fejem mellé süt. Lehunytam a szememet. Elnyomott a tudatlanság. 
Kicsivel később, arra keltem, hogy anyu lökdös. Lassan kinyitottam a szememet.
- Mi van? - ásítottam el magam.
- Itt van Hilary. 
- MI?! - azonnal felültem. Anyu kiment. Hilary bejött. Kikerekedett a szemem. Éreztem, hogy elpirulok. 
- Szia Ville.
- Szi-szia.. - hajtottam le a fejemet. Leült az ágyam másik végébe. 
- Figyu.. Mikor jössz suliba?
- Holnapután. Miért?
- Csak kérdeztem... - Lehajtotta a fejét. - Tényleg! - nyúlt bele a szatyorjába. - Tessék! - felém nyújtott egy kisebb dobozt.
- Mi ez? 
- Bonts ki! - így is tettem. Meglepődtem. Ugyanis ez az ő szív alakú nyaklánca, amit még tavaly nyáron adtam neki. 
- Miért adtad ezt ide? - emeltem ki a nyakláncot.
- Annak idején, még nem sejtettem. De most már igen... - kikerekedtek a szemeim. Csak ne jöjjön rá... - Azt hogy... Így akartad elterelni a "pszichopata" énedről a figyelmet? - Uh... Hatalmas kő esett le a szívemről.
- Igen. - vágtam rá a hazugságot. 
- Akkor oké. 
- De miért adtad ezt most nekem? - tettem vissza a dobozba.
- Azért, hogy tartsd meg. Nekem nem kell. - Mi? 
- Miért? 
- Mert... - rám nézett. - Ville. Most nagyon figyelj. Nem szeretnék egy olyan emberrel, mint te barátkozni. Egyszerűen csak félek. Jó. Értem, hogy megmentettél, amiért nagyon hálás vagyok, de... Nem szeretném, ha "megvadulnál" és nekem jönnél... - Lehajtotta a fejét. Kikerekedett szemekkel néztem rá. Most ezzel a szívembe döfött. Jó mélyen. Szó szerint fájt. Ettől tartottam. Hogy meglátja ezt az oldalamat, és megijed tőlem olyan szinten, hogy látni sem akar. 
- Értem... - lehajtottam a fejem.
- Bocs... - Felkapta a szatyrát, majd kiment. Csak bámultam erre a nyakláncra. Átfutott az agyamon ahogyan odaadtam neki. 
*Visszaemlékszik*

- Tessék! - nyújtottam felé a dobozt.
- Mi ez?
- Ajándék. - vontam meg a vállamat. 
- Köszi... - elkezdte kibontani. Kiveszi a nyakláncot. - Vííí! Ez csodaszép! - visított. - Köszönöm. - rám mosolygott. 
- Nincs mit. - elmosolyodtam. 

Kár volt ez a "harcolás". Ennek az egésznek meg sem szabadott volna történnie. Ez a Jack... Csak kerüljön a szemem elé. Kivégzem! 
     

9.Fejezet Árny

    Nézem a plafont. Hol az egyik kezemet, hol pedig a másikat próbálom mozgatni. Rohadtul fáj. A lábamra pillantottam. Egy kötés van rajta. Kissé átvérzett. Nem is érzem.

Megpróbáltam felülni. Nagy nyögésekkel és fájdalmakkal, de felültem. Kinéztem az ablakon. Egy fa van előtte. A szél mozgatja a lombkoronáját. A nap pedig egy-egy ponton besüt. Egyfolytában az a jelenet futott át az agyamon, hogy Hilary-nek üvöltöttem, hogy fusson. Ő hívta volna ki a mentőket?
Nézem a fa leveleit. Olyan, mintha kis kezek integetnének nekem. Elmosolyodtam rajta. Anyu vajon tudja mi történt? És Rick? Először, hogy őszinte legyek, azt hittem Rick rabolta el Hilary-t. Hiszen előtte ő köcsögösködött velem. Legszívesebben orrba gyűrném. De az fontosabb, hogy ez az alak miért tette ezt Hilary-vel? Ha meglátom valahol, habozás nélkül nekimegyek. Amit tett velem az megbocsájthatatlan. De efelett még eltekintek. De, hogy azt bántja, aki számomra a legfontosabb, azt már nem tűröm el. Hilary számomra... Minden. Nélküle elképzelni sem tudnám az életem. Emlékszem, mielőtt beleszerettem, Rick és én egyfolytában csak szívattuk és beszólogattunk a csajoknak. Rick-nek kismillió csaja volt már, amiket kétség kívül csak megdugta őket, aztán eldobta a csajokat. Ezt soha nem fogom megérteni, hogy mire jó. Nem hittem soha azt, hogy a lányokat csak erre az egy célra lehet használni. Igenis meg kell őket ismerni. Valamelyik szintén csak dugni akar, de jó pár nem. És én ehhez tartom magamat. Szerintem nem csak megdugni kell a lányokat.

Csak bámulom ezt a fát. A nap már lenyugvóban van. Gyönyörű látvány. Hirtelen egy ápolónő benyit. Úgy a 20-as évei körül lehet.
- Látogatója van. - Csak néztem rá. Kiment. Kis idő múlva az ajtó ismét kinyílt.
- Kicsim! Jól vagy?! Minden oké?! - Rohant hozzám anyu.
- Igen. Nincs semmi bajom...
- De hát.
- Mondom, hogy semmi nincs... Jól vagyok.
- Tiszta vér a lábad! A kezed szintén! Az ápolónő mondta, hogy éppen hogy megtudták menteni az életedet! - Zokogni kezdett. - És te azt mondod, hogy semmi sincs?
- Anya...
- Amúgy is?! Mit műveltél te?
- Hagyjuk. - lehajtottam a fejemet.
- Fiam!
- Anya! Azt mondtam hagyjuk! - mérgesen ránéztem. Nem szükséges, hogy bárki is megtudja ezt az egészet, ami történt. Semmi kedvem bárkinek is magyarázkodni.
- Kicsim. Hilary üzeni, hogy majd valamikor meglátogat. - Mi? Azonnal elpirultam.
- O-oké... - Benyitott az ápolónő.
- Asszonyom. Lejárt a látogatási idő.
- Rendben.. - sóhajt. - Szia kicsim. - adott egy puszit, majd kiment. Az ápolónő szintén. Ismét magamra maradtam.

Próbálok elaludni. Egyszerűen nem megy... Folyamatosan Hilary-n jár az eszem. Mi van, ha most megrémült tőlem? És ha soha többé nem fog tudni úgy nézni rám, mint régen? Abba belepusztulnék. Egyszerűen belegondolni sem merek, milyen lenne. Teljesen elveszettnek érezném magam. Hilary nélkül semmit sem érne az életem.
Lehunytam a szemeimet. Ismét megpróbálkoztam az alvással. Már majdnem elnyomott a tudatlanság, mikor furcsa zajt hallottam meg. Azonnal kipattantak a szemeim. Valamiféle kaparászás. Körbenéztem. Sehol nincs senki. Még is hallom. A sarokraa pillantottam. Egy árny. Vagyis arra hasonlító dolog. Gubbasztott. Most síró hangot is hallottam a kaparászás mellé. Felültem. Csak bámultam az árnyat.
- Ki vagy? - remeg a hangom. Megijedtem.Hátrafordult. Egy nő. Ijesztővé vált az arca. Egyszerűen eltorzult. Felüvöltöttem.

(CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE NÉZD MEG!)

Felakartam állni, de nem ment. Lehunytam a szememet. - Csak álmodom... - hajtogattam folyamatosan. Kinyitottam a szemem. Már nem volt ott. Ledőltem az ágyra. A szívem a torkomban dobog. Sóhajtva felnéztem a plafonra. Egyszerűen lövésem sincsen, hogy láthattam ilyet... Képzeltem? Mi van velem? Miért?
A fejemhez emeltem a kezemet. Eltakartam a szememet. Kis idő után elemeltem a kezemet. A nő ismét itt volt, csak most a plafonon.
- KI A FRANC VAGY?! - üvöltöttem. - Nem.. Ő nincs itt... Nincs itt.. - hunytam le a szemeimet. Mikor kinyitottam, ismét eltűnt. Mi a franc ez?! Miért látom őt?! Vagyis inkább... ezt.