((Ezt a fejezetet kifejezetten nem ajánlom gyenge idegzetű olvasóknak! És elnézést a majdnem 2 év eltűnésért, illetve a ritka írásért! q3q Azért jó olvasást!))
Dühödve néztem rá, a kezére fogtam ami a nyakam körül volt. Próbáltam leszedni magamról, de nem sikerült. Sokkal erősebb nálam, de morogva próbálkoztam.
- Ugyan. - kuncogta el magát. - Kár a gőzért, inkább ne ellenkezz. - éreztem, ahogy elkezdi szorítani a torkom, majd egyre nehezebbé vált minden levegővétel. A látásom kezdett elhomályosodni, de utolsó erőmmel is azon voltam, hogy eltaszítsam magamtól. Anyura terelődött a tekintetem, aki a nappali közepén feküdt eszméletlenül. Nem telt el sok idő, mikor hirtelen minden sötétté vált.
- Tényleg ilyen szánalmas vagy? - szólt a semmiből egy ismerős hang. - Te aztán tényleg reménytelen eset vagy! - nevette el magát a mondat végére. Igaza van. Nem tudtam semmit sem tenni. Nem tudtam megakadályozni semmit. Mindenki csak folyton bajba sodródik körülöttem. Az utóbbi egy évben az életem egy szempillantás alatt pokollá változott, és nem tehettem ellene semmit. Minden olyan tökéletes volt. Túl tökéletes...
Mikor magamhoz tértem hatalmas fájdalmaim voltak az egész testemen. Lenéztem, hogy lássam hol vagyok, de olyan sötét van, hogy az orromig sem látok. Hideg van, és megcsapott az a bizonyos dohos szag. Biztosan valahol egy pincében lehetek. Megpróbáltam felkecmeregni, de a bokáimba abban a pillanatban szúró és iszonyú fájdalom nyilallt és nem mozdultak. Fájdalmas nyöszörgések közepette próbáltam a fal mellé kúszni, de fogalmam sincs mi merre lehet. Lépéseket hallottam, majd kinyílt az ajtó. Egyből odakaptam a fejem, hiszen az volt az egyetlen fényforrás.
- Lám, lám! Csak nem felébredtél? - szólalt meg apám. Azonnal dühödve kezdtem rá nézni.
- Mit tettél anyuval és hol van?! - üvöltöttem, szinte zengett tőlem a szoba. Nem válaszolt csak mániákus nevetésbe kezdett. Még mérgesebb lettem. - Ha egy haja szála is meggörbült, nem úszod meg, az garantálom! - ismételten nem reagált, csak kuncogott egyet. Hirtelen a hajamba markolt, majd annál fogva felemelt. Széles pszichopata vigyor ült az arcán. Fájdalmas nyöszörgések közepette, ökölbe szorítottam a kezem, majd megpróbáltam beverni neki egyet, de elkapta a kezemet, kivédve így az ütésemet.
- Ejnye, ejnye Ville. - ciccegett, majd a középső- és gyűrűsujjamra fogott. Egy hirtelen mozdulattal hátra hajtotta őket, amik hatalmasat reccsentek. Elkerekedtek a szemeim és a sokk hatása végett csak pár másodperc múlva üvöltöttem fel fájdalmamban. Lehajtottam a fejem, ziháltam kicsit. Elengedte a kezemet, majd a hajamat is. A földre estem. Egyből a sérült kezemre fogtam, fájdalmasan nyöszörögtem, morogva felnéztem rá. Hirtelen erősen gyomron rúgott, fájdalmasan köhintettem egyet és hátrébb estem. - Jobban teszed, ha befogod a szád, és nyugton maradsz. - guggolt le elém, megint az a mocskos és undorító vigyor ült az arcán. Erősen felemelte a fejem és maga felé fordította. - Azt akarod, hogy a kis barátnődet is elkapjam? - azonnal elkerekedtek a szemeim, és dühödve kezdtem nézni.
- Azt próbáld meg! - morogva néztem.
- Akkor tudd hol a helyed. - bevert egyet. Kiköptem a véremet, majd mérgesen ránéztem. - szaros. - mániákus vigyor ült az arcán. Kiment, és hallottam ahogy kattan a zárban a kulcs. A falhoz kúsztam és nehezen felültem a falnak támasztva magamat. Hátrahajtottam a fejem, majd a törött ujjaimra fogtam. Sóhajtottam egy nagyot, majd beharaptam az ajkaimat, hogy tompítsam a hangom és felkészítsem magam a fájdalomra. Egy hirtelen mozdulattal visszatörtem az ujjaimat. Elkerekedtek és bekönnyeztek azonnal a szemeim. Visszafogtam a hangomat így csak egy halk és fájdalmas morgás jött ki a számon. Remegett a sérült kezem a másik kezemben. Kis idő múlva vettem egy mély lélegzetet, majd az ajtó felé néztem. Remélem anyut nem bántja.
Ahogy világosodni kezdett, a kis ablakon bevilágított némi fény. Körbe néztem, ezt a pincét nem ismerem. Fogalmam sincs merre lehetek, talán valami elhagyatott házban, az állapotot elnézve. Mindenhol pókhálók, vastagon áll a por mindenen és volt egy ütött-kopott barkácsasztal a sarokban. Ismét az ablakra néztem, próbáltam kinézni rajta, de túl messze volt tőlem. Ha közelebb kúsznék sem látnék ki rajta, hiszen nem tudok felállni. Bevilágított a nap, így a bokáimra néztem, egyből elkerekedtek a szemeim és leesett az állam. Lilás-feketés foltok borították be majdnem az egész lábfejemet. A szám elé kaptam a kezemet. A sérült ujjaimra néztem, amiket szintén lilás-vöröses foltok borítottak. A látványtól sajnos sokkot kaptam és remegni kezdett az egész testem miatta. Eltelt egy pár óra, mire össze tudtam magamat szedni mentálisan. Csak bámultam ki az ablakon, elfogadva a sorsomat, hogy itt fogok bizony megrohadni ebben a koszos és dohos pincében.
Halk nyomott sikoltozásokra lettem figyelmes, azonnal az ajtó felé kaptam a fejem. Morogva próbáltam felállni, de nem sikerült. Az ajtóhoz kúsztam, a kilincsért ágaskodtam. Ahogy sikerült megfognom, próbáltam kinyitni, kevés sikerrel, hiszen kulcsra van zárva. Morogva dörömbölni kezdtem rajta. - HAGYD BÉKÉN ANYÁT! - dühösen üvöltöztem, közben püföltem az ajtót, mint valami elmebeteg. Lépéseket kezdtem hallani kintről, ahogy közeledtek az ajtó felé. Azonnal hátrébb kúsztam. Kis idő múlva berúgta az ajtót. Vér borította a ruháját, elkerekedtek azonnal a szemeim. Egyértelműen a legrosszabbra gondoltam, ami csak történhetett. - Mit tettél?! - nem válaszolt csak elvigyorodott. A hajamnál fogva felemelt, felállásra kényszerítve így engem. Mániákus vigyorral az arcán közel hajolt hozzám. Olyan dühösen néztem, hogy ha szemmel ölni lehetne, már darabokban lenne.
- Tetszik ez a tekintet! - vigyorodott el jobban. - Sokban hasonlítunk ám, tudod? - markolt bele jobban a hajamba, ami miatt fájdalmasan felszisszentem.
- Cseszd meg! - morogtam, majd leköptem. Láthatóan meglepődött, de elvigyorodott egyből. Letörölte a nyálam majd rám nézett vérfagyasztó tekintettel. Kilökött a pincéből. A földre estem azonnal.
- Mit mondtam korábban? - rúgott hason, ami miatt alrébb estem. Morogva felnéztem rá, de megismételte, így fájdalmasan felnyögtem. Felemelte a fejemet és ridegen engem bámult. - A kis barátnőd is úgy fog járni mint anyád. - vigyorodott el megint ugyanazzal az undorító kifejezéssel.
- MIT TETTÉL ANYÁVAL?! - mordultam fel, de ismét csak mániákus nevetésbe kezdett. Elengedte a fejemet, majd megint belém rúgott. Ismét estem miatta egy kicsit, felemeltem a fejemet, és felnéztem, elkerekedtek a szemeim. Anyu ott feküdt a földön, körülötte rengeteg vér. Bekönnyeztek a szemeim és keservesen felüvöltöttem. - ANYA!! - odakúsztam hozzá, a nyakára fogtam. Ám volt pulzusa, de gyengén. Tele volt a teste zúzódásokkal és mélyebb vágásokkal. - MIÉRT?! - hátra néztem. - Mit ártott neked egyáltalán?! - potyogtak a könnyeim. Elkomorodott az arckifejezése és az az undorító vigyor is eltörlődött az arcáról. Közelebb lépkedett.
- Azt kérdezed... hogy miért? - tette fel a kérdést halk és rideg hangon, miközben egyre közelebb és közelebb lépkedett. Leült a kanapéra és rágyújtott egy szivarra, mintha minden természetes lenne. Beleszívott, majd rám nézett. - Azért, mert miatta zártak be, miatta rohadtam ott az elmegyógyintézetben. Ahelyett, hogy ott lett volna és segített volna. - mondta ridegen. - Minden tettem akkoriban segítségért kiáltott, de ő ezt leszarta és inkább bezáratott, amibe őszintén... ki ne őrülne bele? - nevette el magát.
- De ez nem ad okot erre az egészre! Életveszélyes vagy! Egyértelmű, hogy bezárnak! - dühösen és értetlenkedve néztem őt.
- Figyeltél arra amit mondtam? - szívott bele ismét a szivarba, majd felém fújta a füstjét, ami miatt köhögtem párat. - Nem voltam azelőtt ilyen, mint most. - elvigyorodott. - Ha ez a kurva segített volna, nem alakultak volna így a dolgok. Ő tehet az egészről! - elnyomta anya felkarján a szivart. Elkerekedtek a szemeim és elcsaptam a kezét onnan. Dühösen néztem rá. - Oh, így véded anyucit? De aranyos. - megint az az undorító vigyor ült az arcán. - Nem húzza már sokáig, el fog vérezni úgyis. - felállt a kanapéról és a nyakamra fogott, majd felemelt. Próbáltam ellenkezni, de nem sikerült. Felemelt majd a falhoz dobott. Fájdalmasan felnyögtem miatta, elém sétált. Leguggolt elém és maga felé emelte a fejemet. - És te sem húzod már sokáig. - kuncogta el magát, majd bevert egyet, ami miatt beszédültem és eltompult a látásom és a hallásom egyaránt. Láttam ahogy elvonszolja anyut a szobából, utána nyúltam de hirtelen sötét lett minden.
- Te aztán tényleg szánalmas vagy. - nevetett megint ugyanaz a hang. - Innen átveszem te pöcs. - láttam kirajzolódni a sötétben az alakot. Saját magamat láttam ott, de mégis olyan volt, mintha valami idegen lett volna. Elém sétált és a torkomra fogott. - Cserélünk. - mocskos vigyor ült az arcán. Elájultam.
- Hé, faszkalap! - álltam fel.
- Még mindig erősköd... - elcsuklott a hangja és meglepődött. - Hogy vagy képes egyáltalán állni?! - láthatóan lesokkolt. Elvigyorodtam, megindultam felé. Ledobta anyát a kanapéra és felém fordult a teljes testével. Megpróbált beverni, de elkaptam a kezét. Jobban elvigyorodtam. Közel hajoltam hozzá, majd megfejeltem erősen és ellöktem. A fejére fogva billegni kezdett, majd eleredt az orra vére. Rám nézett és elvigyorodott. Letörölte a vérét a kezével, bár inkább csak elmaszatolta az arcán. - Rendben van, táncoljunk! - izgatottan elvigyorodott. Nekem rontott, de egyszer sem sikerült megütnie, csak ő kapta folyton az ütéseket. Sikeresen kigáncsoltam, így a földre esett. A mellkasára tettem a lábamat, majd lehajoltam hozzá vigyorogva.
- Na, milyen érzés? - vigyorodtam el jobban, majd a hajánál fogva felhúztam a fejét és a térdembe fejeltettem erősen. Látszott rajta, hogy beleszédült az ütésbe. Megismételtem, és sikeresen elájult. Elengedtem, és néztem ahogy az undorító feje a földre esik. Komoran bámultam, majd ezt félbeszakította anya gyengéd és lágy köhögése. Felé fordultam, láttam ahogy engem néz fáradtan de nagy szemekkel.
- Ville?... - a mellkasához emelte a kezét, nézett kicsit félve. Visszafordultam és kimentem a telefonért, majd hozzádobtam.
- Hívj magadnak mentőt. - ránéztem komoran, ő csak könnyektől áztatva a szemeit bánatosan engem nézett. Forgattam a szemeimet, és leültem mellé. - Jó, hívd a rendőröket is. - kuncogtam el magam, mire anyu is elmosolyodott kínjában. Tárcsázta remegő kezekkel a mentőket akik értesítették a rendőröket is. Nem telt el sok időbe mire kiértek, hiszen keresték ezt a rohadékot, mert megszökött az intézetből. Mire odanéztem, nem volt sehol az a faszkalap. Mégis mikor és hova szökhetett el?! Elkerekedtek a szemeim. A mentősök elszállítottak a kórházba mind a kettőnket.
A kórházban tértem magamhoz, a bokáim be voltak gipszelve. A kezemen lévő ujjak dettó. Infúziók lógtak ki belőlem. Mi történt? Hogy-hogy itt vagyok? Semmire sem emlékszem...
Bejött a szobámba egy nővér és mellette két férfi rendőr. Elkerekedtek a szemeim.
- Feltennénk önnek pár kérdést. - szólalt meg az egyik, a másik elővett egy kisebb jegyzetfüzetet és egy tollat. Nyeltem egy nagyot. Rettegek, hogy valami hatalmas bajba kerülhettem, és csinálhattam valami olyat, pont akkor amire nem emlékezek.
- R-rendben. - feleltem kissé remegő hangon. Le sem tagadhatnám, hogy be vagyok szarva. Olyasmiket kérdeztek, hogy pontosan mi történt, mikre emlékszem. Nem gyanúsítottak se semmi ilyesmi, hiszen egyértelmű nekik is mi történt. Megnyugodtam, aztán közölték, hogy apám elszökött és nem találják sehol. Azonnal elkerekedtek a szemeim. - Mi?! - felzaklatott azonnal ez a hír. A rendőrök persze nyugtatgattak, hogy minden erejükkel azon lesznek, hogy elkapják, de engem ez nem nyugtatott. Ezt követően rövid időn belül elmentek.
Két hétig tartottak bent a kórházba, anyut viszont bent tartották, mert instabillá vált az állapota, többszörös belső vérzése volt. Amilyen sűrűn csak tudtam meglátogattam, nem jártam be iskolába és nem beszéltem azóta senkivel sem. Azt viszont nem tudtam meg, hogy azóta mi lett az apámmal, hogy előkerült-e egyáltalán vagy hogy sikerült-e a rendőröknek előkeríteni. Bár kétlem, az az elmebeteg nem buta, tudja mit csinál. De ami még jobban érdekel, hogy mi történhetett azután és miért nem emlékszek rá? Remélem egyszer azért választ kapok erre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése