2017. március 5., vasárnap

20.Fejezet Halálos Ítélet


Bocsánat, hogy rövidke lett, de most erre futotta:D

 Rin pirulgatva engem vizslatott kicsit elkerekedett szemekkel. Én csak vigyorogva mellé ültem, majd még őrültebben vigyorogtam. Közel hajoltam hozzá.
- Tetszik? - súgtam az ajkaira vigyorogva. Ő nyelt egyet és elakart hátrálni, de hátradőlt, így alattam elfeküdt. Jobban elvigyorodtam. - Kis szuka. - kuncogtam el magam, majd lefogtam a karjait. Ő a szemeimet nézte nagyokat pislogva.
- M-más a színe.. - ismét nyelt egyet.
- Miért más? - picit oldalra billentettem vigyorogva a fejemet.
- Élénkebb... - icipicit felcsillantak a szemei. Jobban elvigyorodtam.
- Jobban tetszik ez a Ville mint a másik? - picit rámeresztettem a szemeimet. Aprót bólintott. Belém esett első látásra.
Továbbra is lefogtam a karjait, de ő ezzel egyáltalán nem is foglalkozott. Csak bámultam az egyre jobban és jobban piruló arcát őrült vigyorral a képemen. A nyakához hajoltam, majd végignyaltam rajta, mire ő halkan felnyögött.
- Miért nem ellenkezel te kis szuka? - súgtam a nyakába vigyorogva. Összeszorította alattam a combját. Elnevettem magam. - Jó ég arra vágytál, hogy megkúrjalak? - kimeresztettem vigyorogva a szemeimet. Ő csak nyöszörögve mocorogni kezdett a paradicsom vörös arcát rázva. Jobban nevetni kezdtem rajta.
- D-dehogyis!! - már erőteljesen mocorogni kezdett alattam, de így is túl gyenge a szabadulásához. Vigyorogva néztem ahogy erőlködve szabadulni próbál.
- Nem úszod már meg. - vigyorogva az ajkára nyaltam, mire egyből abbahagyta a mocorgást és kerek szemekkel engem nézett. Kuncogva az ajkába haraptam, amire ő édes kis vékony hangon felnyögött.
- A-azt hittem segíteni fogsz!! Nem azt, hogy te is megerőszakolsz!! - szorította össze a combjait. Elnevettem magam.
- Erőszak? - kuncogva levittem oda a kezem. - Neem... Szó sincs erőszakról. Ha az lenne nem lennél ilyen nedves. - simítottam végig rajta. Ő össze akarta szorítani a combjait, de a kezemtől nem ment. Elvigyorodtam. Benyúltam a gatyájába és bugyin keresztül izgatni kezdtem. Ő halkan nyögdécselt és mocorgott. Már le sem kellett fognom, mivel hagyta magát. Lassan levetkőztettem. Levettem én is a pólóm és már csak egy alsó van rajtam. Ő a hasamat nézte.
- Tetszik? - vigyorogtam picit őrülten rá. Ő vérvörös arccal bólintott. Lassan, de hevesen megcsókoltam amit viszonzott. Lassan odaillesztettem a farkamat, majd benyomtam mire felnyögött hangosan és vékony hangon. Elkuncogtam magam, majd mozogni kezdtem. Ő végig édesen nyögdécselt.

Leszálltam róla és mellé feküdtem. Ő szinte azonnal hozzábújt lihegve. Átkaroltam és lehunytam a szemeimet. Vigyorogva elaludtam.

Reggel mikor felébredtem igencsak meglepődtem, ugyanis Rin feküdt mellettem és mindketten meztelenek vagyunk. Mi történt? Megint átkattantam? 
Felálltam, majd magamra kaptam egy alsógatyát. Rin is felkelt lassan. Ránéztem mire ő csak pislogott rám.
- M-más a színe..
- Minek? - vontam fel a szemöldököm.
- A szemed.. Már nem ő van itt ugye?...
- Mi van?! - emeltem fel kissé a hangom. Ő csak lehajtotta a fejét, majd kapkodva öltözködni kezdett.
- Sajnálom.. - nyögte halkan, majd kiviharzott a házból. Csak pislogtam utána. MÉGIS MI A FRANC FOLYIK ITT?!
 Elmentem lezuhanyozni, majd miután végeztem és felöltöztem, az ágyamba feküdtem. Csak bámultam értetlenkedve a plafont. Nem értem mi folyik itt.. ,,Már nem ő van itt ugye?..." Mi az, hogy ,,Ő"?! Mégis mi a francot művelt?!
A bambulásomból a telefonom üzenet hangja zökkentett ki. Egyből megnéztem, hogy ki írt.

Tanja: NORMÁLIS VAGY EMBER?!
Ville: Azt sem tudom mi van.
Tanja: MI LENNE?! MEGKÚRTAD RINT!! NEM VAGY NORMÁLIS!!
Ville: Ácsi... Én nem dugtam meg. Maximum ,,Ő"
Tanja: Mi van???
Ville: hagyjuk..

Leléptem, majd kikapcsoltam az internetet és repülőgépes üzemmódba állítottam a telefonomat. Most valahogy senkire sem vagyok kíváncsi.. Nagy robajt hallottam lentről. Meglepve az ajtómhoz léptem. Léptek közeledtek a szobám felé. Kikerekedtek a szemeim kicsit. Berontott három kapucnis férfi a szobámba. Morogva ökölbe szorítottam, mire hirtelen minden elsötétült körülöttem. Leütöttek. Összeestem.

RICK

Napok óta nem reagál Ville sem az üzeneteimre és ki van kapcsolva a telefonja. Az iskolába sem jár be. Már megint mi a fasz van ezzel az agyamenttel?
Zsebre tett kézzel hazaindultam a suliból magam elé nézve. Hamar hazaértem. Ledobtam az előszobába a táskámat és a dzsekimet. Bementem a nappaliba és bekapcsoltam a tévét. Miközben bámultam a tévét, 2-3 percenként a telefonomat nézegettem, hogy hátha Ville jelentkezik, de se kép se hang.   
Pár óra múlva valaki kopogtatott az ajtón. Meglepetésemre nem Tanja volt az, hanem a bátyám.  
- Hát te? - néztem kérdőn rá.
- Nem jöhetek haza a drága öcsikémhez? - mosolygott rám. Tuti, hogy valamit akar. Ok nélkül sosem jön. 
- Mondd mit akarsz. - Tettem karba a kezeimet. Ő felsóhajtott, majd beszédre nyitotta a száját.
- Jó.. Pár napja elfogtunk egy elmebeteg állatot. Pár hete embereket mészárolt a városban. És most az egyik haverom húgát is megrontotta. Felbéreltek minket, hogy tüntessük el.
- Aha.. És ennek mind mi köze van hozzám? 
- Ő Ville Heyman. - Mikor meghallottam a nevét kikerekedtek a szemeim. 
- MI VAN?! - még a szám is tátva maradt. Ezt nem hiszem el. - Ezt nem teheted!! Nem ölhetitek meg!!
- Muszáj. Rick... Ő egy elmebeteg.. - nem válaszoltam. Lehajtottam a fejem, majd beindultam.
- Gyere be.. - így is tett. Képtelen vagyok ezt elhinni.

 VILLE

 Egy sötét és hideg szobában ébredtem. Egy székhez vagyok kötözve. Erőteljesen mozgolódni kezdtem. Hol a francban vagyok?!  
 Kapkodtam ide-oda a fejemet. Kintről hallottam, hogy beszélgetnek.
- Mit csináljunk vele?
- A főnök azt mondta, hogy nélküle ne menjünk be hozzá.
- És ha kiszökik?
- Hogy szökne ki?
- Nem tudom.
- Na látod.. - nevetett.
Elhallgattak. Felsóhajtottam, majd lehajtottam a fejemet.

 Nem hiszem el. Elraboltak. De mégis miért? 
Pár óra múlva benyitott egy magas vörösesbarna hajú felemás szemű srác. Az egyik szeme kék a másik élénkzöld. Az arca nagyon hasonlít Rickére. 
- MIÉRT RABOLTATOK EL?! - üvöltöttem. Ő csak kuncogva leült elém egy másik székre.
- Komolyan nem tudod? - komorodott el.
- Honnan kéne tudnom?! - mordultam rá.
- Lemészároltad a fél várost és még meg is erőszakoltad a haverom húgát. És még megkérdezed miért raboltunk el? Egy elmebeteg vagy ember! - nevetett fel. - Pusztulnod kell. 
- Nem vagyok elmebeteg.. - néztem őt morogva. Hirtelen nagyon szédelegni kezdtem. Homályosabban kezdtem látni. Akaratlanul is elvigyorodtam őrülten. Mintha nem én irányítanám a testem. - Fuss, ha élni akarsz. - vigyorodtam el jobban. Ezt nem én mondom. Ez Ő. 
Elájultam.
Őrült vigyorral az arcomon ránéztem. 
- Mit vigyorogsz te köcsögarcú? - döntöttem oldalra a fejem.
- Még hogy nem vagy elmebeteg? - nézett engem komoran.
- És ha az vagyok? Mi baj van azzal, ha vérrel festettem ki az utcákat? Na és azzal mi baj van, ha megkúrtam a kis szukát? - felnevettem őrülten. Lekevert egyet, de csak tovább nevettem. 
- Beteg fasz... - morgott rám. Én meresztett szemekkel rájuk néztem. Kiszabadítottam a kezeimet és őrültebben elvigyorodtam. 
- Fuss, ha nem akarsz fali dekoráció lenni. - Oldalra billentettem vigyorogva a fejem és őrülten kuncogni, majd nevetni kezdtem. Felálltam és neki estem. A falnak nyomtam, majd a zsebéből kikaptam a pillangókését. A torkának szegeztem. A drága kis nyomorékok egyből berontottak.
- Ott maradtok ti pincsikutyák. Hátranéztem rájuk őrült vigyorral. - egy lépés és elvágom ennek a faszkalapnak a torkát és aztán úszkálhatunk a jó kis vértengerben. - kuncogtam el magam őrülten. Ledermedtek. Visszanéztem erre a faszra.
- Nos? Még mindig ki akarsz nyírni vagy nyírjalak ki én? - döntöttem oldalra vigyorogva a fejem. 
- Dögölj meg te rohadt faszkalap.. Úgyis megöl majd valaki! - mordult fel.
- Rossz válasz. - Egy mozdulattal elvágtam a torkát. Spriccelni kezdett a nyakából a vére, majd össze is esett. Őrülten felnevettem és néztem a testét. A kis kutyái ki akartak rohanni, de kikaptam a srác zsebéből még két dobókést és nekik dobtam. A nyakukat találtam el.
- Bumm headshoot!! - üvöltöttem nevetve. Levettem a véres pólóm, majd elvettem az egyikük dzsekijét. Épp kiindultam, mikor az a kis szuka jelent meg előttem. Ő kerek szemekkel nézett. Kuncogva a torkánál fogva felnyomtam a falra.
- Jó érzés volt köpciskedni, azután, hogy annyira élvezted amit csináltunk?
- É-én.. - dadogott. 
- Kussolj te ribanc. Rám uszítasz mindenkit és még ide tolod elém a képed? - szorítottam egyet a nyakán. Ő a kezeimre fogott. 
- V-Ville.. félreérted.. 
- Mit értenék félre? - nevettem fel őrülten. Jobban megszorítottam a nyakát.
- N-nem én uszítottam r-rád őket.. - halkul a hangja.
- Hanem? Ki más?! - mordultam rá. Jobban szorítottam a nyakát.
- Mondjuk én te pszichopata faszkalap. - szólt mögűllem egy mély női hang. Azonnal hátrakaptam a fejem. Megint ez a lila hajú ribanc..
- Takarodj innen. - meresztettem rá a szemeimet.
- Nem. Engedd el Rint.
- Mert ha nem akkor mi le... - hátba szúrt hirtelen ez a szuka. Fájdalmasan felnyögtem. Morogva ledobtam a kis ribancot, majd a nagy csöcsű kurva felé indultam, de mellkason szúrt. Felüvöltöttem, majd összeestem. Az arcát néztem morogva. 
- Csak azért nem öllek meg.. Mert tudom, hogy te nem Ville vagy.. - kezdett minden elhomályosodni. Érzem, hogy egyre gyengébb és gyengébb vagyok. Lehunytam a szemeimet. Hirtelen kezdett visszatérni az erőm. A sebeim fájdalma pedig lassan elillantak. Odanéztem. Beregenerálódtak. Meglepődtem, de hamar elvigyorodtam. Felálltam.
- MI A FRANC?! - kerekedtek ki a nagy csöcsűnek a szemei. Én csak őrülten kuncogni kezdtem.
- Úgy látszik, hogy ebben a formában halhatatlan vagyok. - vigyorodtam el őrülten. A karjaiban a kis szukával hátrálni, majd futni kezdett előlem.   
Fusson csak amíg tud. Egyszer úgyis kinyírom. 
Őrülten vigyorogva hazasétáltam, majd a szobámba érve az ágyamba dőltem.  
 

2016. november 22., kedd

19.Fejezet Kis szuka


 VILLE

 A Miénk vagy! - vigyorodtam el őrülten. Kibiztosítottam, majd a ravaszra helyeztem a mutató ujjam. Rick kerek szemekkel engem nézett, majd erősen lehunyta a szemeit. Egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki kirúgta a kezemből a fegyvert és a falnak szorított. A kezeimet hátra rakta.
 - Nem hagyom, hogy bántsd.. - mondta egy elmélyített női hang. Oda néztem és Tanjat láttam meg. Morogni kezdtem rá

- Engedj el te kurva! 
- Anyád a kurva!! - mordult fel és a fejem beverte a falba. Morogva ellöktem magamtól. Oldalra fordítottam a fejem és kiköptem a vérem. Meresztett szemekkel és őrült vigyorral az arcomon ránéztem. Ő morogva ökölbe szorította a kezét. Felkaparta Ricket a földről, majd elrohant vele. Egye fene. Fusson csak. Legközelebb nem lesz ott a szukája, hogy segítsen.

Egyenesen hazamentem. Felmentem a szobámba és bedőltem az ágyamba. A laptopomat az ölembe raktam és facebookoztam addig amíg ki nem dőltem.
Reggel fájó fejjel keltem ki az ágyból. Vakargattam a fejem és bicegve kimentem a fürdőbe. A tükörbe néztem. Fel van repedve a szám és a fejem is tiszta seb. Már megint mit csináltam? - kérdeztem magamtól és felsóhajtottam. Egyre furcsább minden. Kiesnek dolgok és nem emlékszem dolgokra. Mintha skizofrén lennék.
 Lementem a konyhába és csináltam magamnak kaját. Miután megettem elmostam a tányért és felmentem lezuhanyozni. Csak álltam és folyattam magamra meleg vizet. A sampon csak marta és marta a fejemen lévő karcolásokat. Halkan sziszegtem és mosakodtam. Nem értem mi folyik már itt..

Mikor végeztem, az alsó testemre tekertem egy törölközőt és kimentem a fürdőből. A szobámba mentem felöltözni. Csupa fekete göncök, szegecses karkötők és egyéb kiegészítők. A kedvenc pólómat vettem ma fel -AC/DC-s- és a vállamra kaptam a táskámat. Úgy döntöttem, hogy bejárok suliba.. Jó sok igazolatlant szedhettem így össze, de már muszáj volt ezt megtennem. Egyszerűen csak egyedül akartam lenni és elgondolkozni ezen az egészen. Túl furcsa ez az egész.. Hilaryvel sem beszéltem. 

Mikor beértem a suliba egyenesen a terembe mentem. Késve ugyan, de bent vagyok. Leültem a helyemre. Mindenki bent volt Ricket és Tanjat kivéve. Hilary Sharonnal beszélgetett. Rám sem bagózik..Bár már nem is érdekel a 'Rickes ügy' óta.
Felsóhajtottam halkan, majd a padra hajtottam a fejem. Rohadtul sajog, de fogalmam sincs mitől. A tanár is betántorgott a terembe. 
- Ville, gyere ki egy kicsit. - bökte meg a vállam az osztályfőnök. Felálltam és kimentem utána. Komásan néztem rá.
- Hogy gondoltad ezt?
- Mit?
- Nem jársz be az órákra. Tudod mi a következménye, igaz?
- Ja. Megvonják a családit. - nevettem el magam. Az ofőm csak mérgesebben nézett.
- Nem csak ez! Lemaradsz a tananyagról és megbuksz! 
- Az hogy lemaradok, nem jelenti azt, hogy egyből megbukok. - komorodtam el. Ő csak mérgelődve otthagyott engem. Visszamentem a terembe és leültem a helyemre. Már zajlott az unalmas matek óra. Egész végig írtam amit kell. Az óra második felében valaki megbökte a hátam. Zeke volt az. Édes vigyorral az arcán engem nézett és szinte csillogtak a szemei. Felvontam a szemöldököm.
- Mi van? 
- Csak látni akartam azokat a gyönyörű szemeidet. - jelentette ki és az arcát fogta mindkét kezével. 
- Oké.. - fordultam vissza. Ez a srác tuti buzi. 

Kicsengetés után kimentem a folyosóra. A telefonomat bújtam, mire hirtelen valaki a nyakamba ugrott. Meglepve felemeltem a fejem. A rózsaszín hajról egyből felismertem.
- Hol voltál?! - kérdezte aggódva.
- Nem tök mindegy neked? - toltam el magamtól.
- Most mi bajod van? - pislogott rám értetlenkedve.
- Menj a drága Rickedhez. Ha már kúrogattatod magad vele. - beszédre nyitotta a száját, de otthagytam. Utánam kiáltott, de le sem szartam. Felőlem ott rohad meg ahol van. 
Mikor becsöngettek bementem a terembe. Leültem és magam elé meredtem. Mit vár? Hogy majd ezek után szóba állok vele? Rohad kurva ez is, mint a többi. Csak az eszét játszotta. 

A nap végén hullaként jöttem ki a suli bejáratából. Nyúltam volna be a zsebembe a fülhallgatómért, de meglepetésemre nem voltak ott. Meglepődtem és odanéztem. Otthon hagytam. Felsóhajtottam, majd lassú léptekkel elindultam. Hallottam, hogy valaki mögöttem fut. Hátranéztem és Zeke volt az. Kipirult arccal a térdeire támaszkodott és lihegett. Rám nézett és felcsillantak a szemei. Felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem rá. 
- Mi van? 
- J-jössz velem haza? - pirult el jobban. Meglepődtem és pislogtam rá.
- Miért egyedül nem találsz haza?
- D-de cs-csak.. Jobban érezném magam, ha veled mehetnék haza..
- Mert? 
- Cs-csak nem szeretek egyedül haza menni. - felsóhajtottam.
- Legyen. - indultam el zsebre tett kézzel. Ő boldogan jött mellettem. Néha-néha rápillantottam.

Hamar a házamhoz értünk. Beindultam, de ő elkapta a karom. Ránéztem komoran. Ő csillogó szemekkel és nagy mosollyal nézett engem. Hirtelen magához ölelt. Én kérdőn néztem és felsóhajtottam.

- Sose foglak érteni. - nem válaszolt. Elhúzódott és egy nagy mosollyal az arcán nyögött egy 'szia'-t és elment. Én is bementem a házba. Egyenesen a szobámba mentem. Ledobtam a vállamról a táskám, a dzsekim a székemre dobtam, majd bedőltem az ágyba. Lehunytam a szemeimet és pihentem.

Már majdnem elaludtam, mikor a telefonom megállás nélkül szólni és rezegni kezdett. Mérgesen felsóhajtottam és megnéztem ki az. Tanja volt. 
Tanja: Mi van veled? Már nem vagy bekattanva?
Tanja: Vagy még mindig gyökér vagy?
Ville: Heh?

Tanja: Még mindig ki akarod nyírni Ricket?
Ville: Mi van?

Tanja: Ah, akkor normális vagy. 
Ville: Miről beszélsz? Miért ne lennék az?
Tanja: Tök nyolc 

Nem írt többet. Lelépett. Én is így tettem. A párnám alá tettem a telefonom.Hátra feküdtem és bámultam a plafonom. Nem tudok másra gondolni. Mi a franc van velem? Anyu is tudja, hogy, mi ez. Tanja szintén. Csak én akivel ez az egész történik nem tud semmit... 

Elaludtam. Az éjszaka közepén ébredtem fel. Kómásan feltápászkodtam az ágyamból és kiindultam a fürdőbe, de hirtelen összeestem a szobaajtómnál. Hirtelen minden sötét lett körülöttem. 
,,El fogom tőled venni!" ,,Mindent elveszek!" ,,Mindenkit eltaszítok a közeledből!" ,,Össze foglak törni!!" 
Ismételgette ezeket a mondatokat körülöttem nevetve egy ugyanolyan hang, mint amilyen az enyém. Kapkodtam ide-oda a fejem. 
- Mutasd magad te féreg! - üvöltöttem. Csak őrülten felnevetett válaszként, de nem mutatta magát.
- Naivság. Féltékenység. Megbánás. - suttogta. - Ez mind te vagy! Egy érzelmi roncs! - megjelent előttem őrült vigyorral az arcán. Elkomorodtam és az arcát néztem.
- Mi a francot tervezel? Egyáltalán mi a fasz folyik itt?! - emeltem fel a hangom.
- Hogy mit tervezek? - nevetve széttárta a karjait. Kimeresztette a szemeit. - Elvenni tőled mindent!! - vigyorogva üvöltött. Felmordultam és ökölbe szorult a kezem.
- Nem hagyom!! - morogva bevertem neki egyet, de meglepetésemre nem neki, hanem nekem fájt az ütés. Értetlenkedve pislogtam rá.

- Nyomorult. - vigyorogva eltűnt. Egyre sötétebb körülöttem minden. Térdre rogytam. Elájultam.
TANJA
 Hazarohantam Rick-el. A szobámba cipeltem és az ágyra fektettem. Ápolgatni kezdtem. Alig reagál valamire. 
Mindvégig mellette voltam, amíg kicsit jobban nem lett. Felcsillant szemekkel ránéztem.
- Jobban vagy? - mosolyogtam mint egy kisgyerek. Ő aprót bólintott. Felálltam és összeborzoltam a haját. - Kérsz valami kaját? - néztem a szemeit. Ismét bólintott. Lementem a konyhába és nekiálltam kaját csinálni.
Mikor kész lettem, szedtem neki egy tányérra, majd felvittem azt. Az éjjeliszekrényre tettem.
- Ülj fel. - ültem le az ágy szélére. Felült és az ölébe tette az ételt, ami pirítós és omlett volt. Enni kezdett. Magam elé néztem. Némán felsóhajtottam. 
Miután befejezte az evést, az éjjeliszekrényre tette az üres tányért, majd az oldalára fordult. Ránéztem, majd aprót sóhajtva a kezembe fogtam a tányért és lementem. Elmostam. Visszamentem Rickhez és befeküdtem mellé. Meglepetésemre egyből magához húzott. A fejem a mellkasában van. 
- M-mi az?... - néztem lassan fel rá. Nem válaszolt. Szorosabban magához ölelt. Meglepve pislogtam, majd hozzábújtam. Hamar elaludtunk így. 
Nem mentünk másnap suliba. Otthon lustálkodtunk Rick-el. 
Este kiindultam fürdeni, mire Rick elkapta a karom. 
- Mi az? - néztem hátra rá.
- Mehetek veled? - csillognak a szemei, mint valami gyereknek. Elnevettem magam.
- Gyere. - fordulta felé kuncogva. Ő felpattant és a kezébe fogott egy törölközőt. Bementem vele a fürdőszobába. Hátat fordítottam neki, majd levetkőztem, mire felé fordultam ő már meztelen volt. Egyből a farkára csúszott a tekintetem. Egyből elnéztem inkább máshova. Beálltam a zuhany alá. Érzem, hogy pirul az arcom. Elvörösödtem teljesen. 
Rick is beállt a zuhany alá, egyenesen mögém. Jobban elvörösödtem. Ő átkarolt hátulról, mire én nyeltem egyet. Mozdulni sem merek annyira zavarban vagyok. Mit kéne tennem? Kérdeztem magamtól. Mire észbe kaptam a kezei már a melleimen voltak. Picit elkerekedtek a szemeim. Hátranéztem rá lassan.
- M-mi-mit cs-csinálsz?... - dadogtam zavartan. Ő csak sármosan elvigyorodott és körbenyalta szexin az ajkait. Kikerekedtek a szemeim és jobban zavarba jöttem. Eltakartam az arcom. Hirtelen izgatni kezdte a melleimet. Nyökögni kezdtem halkan.
- H-hülyeh.. - nyögtem el a végét. Összeszorítottam a combjaimat. Összerogytam, de ő felemelt és a falnak nyomott. Szét van előtte nyitva a lábam és combom a derekán van. Nem merek a szemébe nézni. 
Mire feleszméltem már bennem volt. Halkan nyögdécseltem és oldalra fordítottam a fejem. Hajam az arcomba lóg. Vér vörös az arcom. Tövig benyomta, mire hangosan felnyögtem. Majdnem sikoltás lett belőle, de visszafogtam magam. Ajkamba haraptam és úgy nyöszörögtem.

Felkapott, mint egy hercegnőt és elzárta a csapot. Lihegve bújtam a mellkasához. A szobámba sétált velem a karjaiban. Az ágyamba fektetett, majd betakargatott. Ő felöltözött és leült az ágy szélére. Engem simogatott, amire hamar el is aludtam. 

Mikor felkeltem már nem volt nálam. Felpattantam az ágyamból és felöltöztem. Villog a telefonom. Megnéztem kitől van az üzenet. 
Rick: Elmentem melózni, szóval ne aggódj. Munka után hazaugrok pár cuccomért és megyek hozzád. Este találkozunk.
Ezt az üzenetet olvasva halványan elpirultam és mosolyogtam mint a tejbe tök. Picit ajkamba haraptam.
Feltakarítottam a lakást kicsit. Felvettem a kabátom és a bakancsom, majd elmentem boltba. Vettem kajának valót és egy-két édességet, majd mentem is haza. 
Kipakoltam a konyhába a cuccokat, majd el is tettem. Az édességeket a szobámba vittem. Neki álltam főzni. 
Előkészítettem mindent a paradicsomos húsgombóchoz. Rick kedvence, szóval megpróbálom elkészíteni. 
Egybegyúrtam a darált húst és a rizst és a fűszereket. Gombócokra szedtem, majd egy vízzel teli fazékba betettem őket főni. Amíg ez elkészül pucoltam pár szem krumplit és azokat felkockáztam egy tálba. 
- Nem is olyan nehéz ez.. -  tettem bele ezeket is egy vízzel teli fazékba főni. 
Mikor a gombócok és a krumpli is megfőtt, megcsináltam a paradicsomos szószt. Estére lettem kész vele, szóval pont időben. 
Tálaltam az ételt, majd leültem pihenni az asztalhoz. Nemsokkal később Rick is betoppant. Felcsillantak a szemeim és azonnal odarohantam hozzá. A nyakába ugrottam. Ő nevetve megtartott, majd átölelt.
- Főztél? - szimatol. Picit felcsillantak a szemei. 
- Jup. - kuncogtam. 
- Mit? - vigyorog.
- Nézd meg. - nevettem el magam. Ő a konyhába ment.
- NYAMI! - kiáltotta el magát. Én nevetve utána mentem. 
Leültünk és enni kezdtünk. Rick jóízűen ette a sajátját, sőt még repetázott is, ami meglepet. Ilyen jól főznék?
Mikor végeztünk a kajálással, elmosogattam és a maradékot eltettem. Felmentem a szobámba Rick-el. Levetkőztem egy szál pólóra és bugyira. Ő alsóra. Befeküdtünk az ágyba. Én egyből hozzábújtam. Elaludtunk.
 VILLE
 Reggel tértem magamhoz. Felálltam a földről és a fejemet fogva kimentem a szobámból. Halk sírásra lettem figyelmes. Meglepve a hang forrása felé kezdtem menni. Anyu a nappaliban a kanapén kuporodva sírdogál. Pislogtam rá, majd odamentem hozzá.
- Mi a baj? - kérdeztem. Nem reagált. Ugyanúgy sírt. Rám nézett. Könnyek áztatják a szemeit és az arcát. 
- Miért?... - kérdezte halkan. Felvontam a szemöldököm.
- Mit miért? - nem válaszolt. Halkan ismételgette. 
Kis idő után megnyugodott és rám nézett. Lehajtott fejjel a szobájába sétált lassú léptekkel. Felvont szemöldökkel néztem utána.
Csináltam magamnak kaját és gyors megettem. Miután elmostam a koszos tányért a szobámba mentem. Az ágyba dőltem és bámultam a plafont. 
- Nem akarok suliba menni.. - mondtam halkan. így is tettem. Nem mentem ma be. 
Késő délután megszólalt a telefonom. Megnéztem. Rin volt az. Írt egy üzenetet.
Rin: Bocsánat ha zavarlak, de... szükségem lenne a segítségedre. Nagyon... Gyere ki a ház elé.
Meglepve kimentem a ház elé. Rin ott állt a telefonját szorongatva lehajtott fejjel. Remeg. Azonnal megöleltem. 
- Mi az? - kerestem vele a szemkontaktust, de folyton lejjebb hajtotta a fejét. 
- ..A bátyám.. M-meg.. - elcsuklott a hangja. én kicsit kerek szemekkel néztem. 
- Mit csinált? 
- M-meg erő-.. - ismét elcsuklott a hangja. Keservesen zokogni kezdett. Teljesen elekerekedtek a szemeim.
- MEGERŐSZAKOLT?! - ökölbe szorítottam a kezem. Ő aprót bólintott remegve. Behúztam a házba és a szobámba mentem vele. Az ágyra ültettem. Lehajtott fejjel ült és sírdogált. Én a földre rogytam hirtelen. Iszonyatosan fáj a fejem. Minden elsötétült. 
- Ville?.. - ki ez a csaj? - Ville!! - mit rázogat ez? 
Feltápászkodtam a földről. Ránéztem. 
- Oh, te vagy Rin iga'? - vigyorogtam rá. Ő meglepve pislogott rám.
- V-Ville?.. - nézett engem nagy szemekkel. Én csak jobban elvigyorodtam. - Mi van veled?..
- Minden fasza, kösz hogy kérdezed. - röhögtem el magam. Ő picit remegve és kerek szemekkel engem nézett. Őrülten rávigyorogtam, mire halványan elpirult. Picit meglepődtem, de jobban elvigyorodtam. 
- Tetszik? - billentettem vigyorogva oldalra a fejem. Ő jobban pirult és aprót bólintott. A végén még kiderül erről a csajról, hogy imádja a pszichopatákat. Bár, azt nem bánnám. Tökéletes lesz nekem ez a kis szuka. 

Fontos bejelentés




Na szóval.. Szerintem mondanom sem kell, mivel ritkán írom a blogom, ezért abbahagyom. Ezt az egy blogot továbbra is - ritkán ugyan - írni fogom. Szóval akik kíváncsiak és érdekli őket ez a történet, akkor folytatom. Bár ha nem sokan olvassák akkor ugyanúgy írni fogom. Olvassák ahányan olvassák. Szóval ennyi lenne. A többi blogomon nem lesz több új bejegyzés, de nincs szívem törölni őket, ezért meghagyom.
 Hamarosan jelentkezem egy új résszel. Igyekszem minél hamarabb megírni. Addig is sziasztok nokedlik! :D

2016. április 1., péntek

18.Fejezet A 'Miénk' vagy



 Csak ültem lehajtott fejjel a padon. Hajam takarja az arcom, kezem elhúztam a fejemtől. Lassan felálltam, majd bementem a cuccaimért és ki is jöttem. Haza indultam.

Miután hazaértem, egyenesen a szobám felé vettem az irányt. Az ágyamba dőltem, majd a párnámba fúrtam a fejem. Nagyot sóhajtottam és lehunytam a szemeim.
Késő este egy nagy zörejre ébredtem. Felkaptam a fejem, majd kómásan és bicegve kimentem a szobámból. Lementem oda, ahonnan a hang jött. Anyu sepregetett. Ásítottam egyet, majd mellé lépkedtem.
- Mi volt ez a zörej? - nem válaszolt csak lehajtotta a fejét. - Anyaa.. - böktem meg. Szomorúan rám nézett.
- Ö-összetörtem az AC/DC-s bögrédet...
- MI?! - kerekedtek el a szemeim.
- Bocsáss meg.. - felsóhajtottam, majd oldalra néztem.
- Nem haragszom. De több kedvenc bandás bögrét ne törj össze - nevettem fel, mire anyu is így tett.

Segítettem neki feltakarítani, majd ő felment aludni, mivel reggeles. És kaját kezdtem magamnak csinálni. Egész végig az a dolog jár a fejemben, amit Rinnek mondtam. Miért mondanék én neki ilyet? Olyan mintha a húgom lenne. Nem értem...

Megkajáltam, majd ismét a szobámba mentem. A laptopomat az ölembe tettem, majd elkezdtem egy horror filmet nézni unalmamban. Egész éjjel fent virrasztottam. Reggel félretoltam az ölemből a laptopot, majd felkeltem az ágyból. A fürdőbe mentem és a tükörbe néztem. Hatalmas táskák vannak a szemeim alatt és picit vér eresek. Hajamba túrtam, majd megmostam az arcomat. Mikor felnéztem és a tükörbe pillantottam, magamat láttam őrülten vigyorogva. Olyannyira meglepődtem, hogy hátraestem. Lassan újra belenéztem, de már ugyanazt láttam amit én csinálok. Pislogtam önmagamra.
- Mi a franc?.. - motyogtam és visszamentem a szobámba. Az ágyamba dőltem.

Egészen sokáig a plafont bámultam. Felálltam, majd hirtelen a földre rogytam. Minden fekete lett körülöttem. Kapkodtam ide-oda a fejem.
- Hol vagyok?...
- Az üres nyomorék fejedben. - szólalt meg egy ugyanolyan hang, mint amilyen az enyém. Meglepve kerestem a személyt.
- Bú~! - termett előttem. Meglepve néztem, ugyanis ugyanúgy nézett ki mint és csak őrült vigyor volt az arcán és szemeit meresztette.
- Ki a faszom vagy te?! - álltam fel.
- Hát te. - nevetett fel.
- Mi?.. - néztem értetlenkedve.
- Ja nem. Én nem vagyok ilyen nyomorék mint te. - nevetett fel jobban. Én csak pislogtam értetlenül. Mi a franc? Miért van belőlem kettő?
Mögöttem termett és hátulról leütött.

Vigyorogva az utcát jártam. Minden jobb csajt/nőt megbámultam. Azzal a nyávogós rózsaszín hajú picsával találtam magam szembe. Jobban elvigyorodtam. Ő csak felvont szemöldökkel nézett.
- Miért vigyorogsz?
- Elképzeltem ahogy dugás közben kinyírlak. - nevettem fel őrülten.
- MI?! - kerekedtek ki a szemei, mire csak jobban felnevettem. Picit hátrált, de megfogtam és falnak nyomtam. Rámeresztettem a szemeimet. Remegni kezdett és próbált magától ellökni sikertelenül.
- Olyan szánalmas vagy. Ez csak jobban beindít. - vigyorodtam el még jobban. Ő csak félve pillogott rám. Lefogtam szorosan a kezeit.

A szobámban az ágyamon magamhoz tértem. Meglepődtem ugyanis a földön ájultam el. Szörnyen fájt a fejem, ezért odakaptam a kezem. Némán sziszegve felálltam, majd a tükröm elé álltam. Vér borította az ujjaimat és az egész ruhám. Meglepve pislogtam a magamra.
- Mi a franc?.. - ültem le az ágy végébe. Bekapcsoltam a tévét. A híradóra kapcsoltam, majd kikerekedtek a szemeim. A várost mutatták.

,,Őrült mészárlás zajlott le egy ismeretlen ember keze állttal. Se épp kamera nem maradt.. Sem pedig élő szem tanú, ezért a rendőrség már nyomoz ez ügyben."

Vér és rengeteg hulla borította az utcát. A számhoz emeltem a kezem. Kerek szemekkel néztem a tévét, majd ajtó csapódást hallottam. Anyu berontott a szobámba. Amint meglátott kikerekedtek a szemei és a földre rogyott.
- V-Ville... - mondta dadogva. Szemei patakszerűen könnyezni kezdtek. Kerek szemekkel a zokogó anyám néztem.
- M-mégis hogyan?... - kérdeztem halkan.
- Nem emlékszel rá... ugye?.. - kérdezte remegő hangon.
- Nem.. - sütöttem le a szemeim. Felállt nagy nehezen és lehajtva hagyta a fejét, majd kiment. A fürdőbe mentem. Ledobtam magamról a véres ruháimat és a tükörbe néztem. Felsóhajtottam és a csapra támaszkodtam.
- Mi van velem?... - kérdeztem magamtól halkan. Felegyenesedtem. A csapon ott maradt a véres kéz lenyomatom. Lesütöttem a szemeim, majd beálltam a zuhany alá és alaposan lemostam magamról a vért. Idegesít. Túlságosan is. Mi a franc van velem? Miért nem emlékszem?
Bele vertem egyet a zuhany oldalába, majd a földre guggoltam és a térdeimre hajtottam a fejem. A könnyeim akaratom ellenére is folyni kezdtek a szememből. El sem hiszem, hogy én embereket öltem. Szó szerint mészárlást csináltam a városban. Mégis miért? És hogyan? És mi a faszomért nem emlékszem rá?!

Mikor végeztem, az alsó testemre tekertem egy törölközőt és a szobámba mentem. Most egy ideig nem akarok iskolába járni.

  RICK

 Már két hete annak, hogy utoljára láttam ezt a retardáltat. A drága Hilaryt is megrázta ez az egész, hogy nyomtalanul eltűnt ez a gyökér. Bár ez engem kurvára nem érdekel. 
- Mit csinálsz ma?  ültem le Tanja mellé, aki éppen a Pocky-ján nyammogott. 
- Semmit. - felelte és rám nézett komoran.
- Akkor nem akarsz--?
- Nem. - szakított félbe majd felállt.
- Miért nem? N csinálj úgy mintha nem lenne köztünk semmi cica! - nevettem fel. Morgott egyet halkan, majd megfordult.
- SHINE!! (DÖGÖLJ MEG!!) - bevert egy hatalmasat, de úgy hogy a székkel is elborultam, majd elviharzott. Felsóhajtottam.
- Nők.. - zsebre tett kézzel megfogtam a táskám és kimentem a suliból. Kurvára nincs kedvem ma bent maradni.

Hazamentem. Egyedül vagyok az üres házamban amit a bátyám hagyott itt. Igazából kedvező ez a helyzet, mivel hordhatom a csajokat. De melóznom kell, hogy megéljek. Gyűlölöm ezt a részét. Elcseszett az egész. De ha már az anyám meghalt, apám meg ideje előtt lelépett, valamit tennünk kellett. 

Gyors kajáltam valamit, majd elmentem dolgozni. Nem mentem volna be, ha az a kurva nem utasít vissza. És még 'idomítani' is akar. Jó.. Kis szaros korunk óta haverok vagyunk, de ez már elég furcsa amit csinál. Nem tudom megérteni.

Szokás szerint késő este értem haza. Meglepetésemre nyitva volt a bejárati ajtó. Bementem. Fény jött ki a nappaliból. Lassan odalépkedtem és benéztem. Tanja ült a földön a tévé előtt. Körülötte Whiskey-s, Unicumos és sok más alkoholos üveg is hevert. Meglepve néztem.
- Mi a faszt csinálsz itt?
- Heh?! - nézett felém. Ki van pirulva és a sminkjét is leizzadta. Felcsuklott, majd megitta az utolsó korty Whiskeyt is. - elfogyott a pia! - mondta részegesen és a földhöz baszta az üveget. A tévét bámulta. Felsóhajtottam.
- Minek ittad le magad? Hülye.. - odamentem és leguggoltam mellé, mire ő ellökött.
- Ne érj hozzám! - morgott. Ismét felsóhajtottam. 
- Muszáj? - néztem komoran.
- Mith?! - állt fel és szédelgett, majd a mellkasomnak dőlt. 
- Ezt.. Mi a faszomnak iszod le magad? 
- Csak.. - nézett oldalra és jobban kipirult. Leültettem a kanapéra.
- El ne mozdulj innen. - összeszedtem a piás üvegeket, majd kidobtam. Idióta.. Minek issza le magát? Egyáltalán miért jött ide?
Épp fordultam volna vissza, de Tanjaval találtam magam szembe. Meglepve néztem rá. Ő csak hunyorogva engem nézett, majd erősen megfogta az arcom. Mire bármit is csinálhattam volna, az ajkunk egymáshoz tapadtak. Rövid hezitálás után viszonozni kezdtem a csókját és átöleltem a derekát.
 - Utállakh.. - lökött el magától, majd elkezdett maga után húzni. Felráncigált a szobámba és az ágyra lökött. Meglepve néztem először, aztán elvigyorodtam.
- Mi van tüzelsz kis szuka? - kuncogtam, mire ő csak lekevert egyet gyengén. 

Reggel kurva korán felébredtem. Tanjat alig takarja a takaró. Kuncogva betakartam teljesen, majd kikeltem mellőle. Felkaptam magamra egy alsót és elmentem lezuhanyozni. Néha nem tudok Tanjan kiigazodni. Oké ezt az egész 'szeretkezés' dolgot nem most csináltuk először. Asszem valami olyasmit mondott, hogy azért csinálja, mert nem akarja hogy annyi nővel lefeküdjek. Mi tagadás nem fűzögetek már annyi csajt, mint régebben. De az is igaz, hogy Tanjaval napi szinten legalább tízszer csináltuk. Így jobban belegondolva annyira nem is lenne rossz, ha a barátnőm lenne. 

Miután végeztem a zuhanyzással, visszamentem a szobámba és felöltöztem. Lementem a konyhába és csináltam reggelit. Felmentem Tanjahoz és felkeltettem.
- Mi van már?.. - mondta komásan és rám nézett.
- Kérsz kaját? - vigyorogtam rá.
- Ja.. - ült fel zsörtölődve és a szemeit dörzsölgette. Neki dobtam egy polóm.
- Vedd fel. - indultam ki a szobából egyenesen a konyhába. Két tányérra osztottam a kaját, majd letettem az asztalra. Tanja is lassan lejött és az asztalhoz ült. 
- Itadakimasu.. (jó étvágyat) - nyögte fáradtan és enni kezdett. Én szintúgy enni kezdtem és közben a telefonomra néztem, ugyanis villogott. Ville írt. Annyira meglepődtem, hogy félre nyeltem. 
Ville: Nem tudunk találkozni? Van valami amit el akarok mondani.. 
Rick: Majd délután ja. Most nem nagyon érek rá. Épp a másnapos Tanja-t ápolgatom (͡° ͜ʖ ͡°)
Ville: Bánom is én mit csinálsz, csak gyere.

Eléggé meglepődtem.. Régebben kiakadt, ha Tanjaval voltam. Elég balfaszság de komolyan érdekel, hogy mi a faszt akarhat. 
Lassan végeztem a kajálással, felálltam és elmostam a tányéromat. Tanja is végzett. Felállt és a mosogatóhoz lépett. 
- Hagyd majd én - vettem el tőle a tányért, majd el is mostam. Ő a nappaliba ment és bekapcsolta a tévét. Leült elé és bámulta. Odamentem hozzá és a fejére simítottam.
- Csináltuk tegnap? - nézett rám úgy mint valami kisgyerek. Bólintottam egyet, mire ő visszanézett a tévére. - Legalább ilyenkor ne dugj meg, mikor részeg vagyok.. 
- Te másztál rám kérlek - röhögtem el magam. 
- Leszarom. Lökj le. - húzta össze magát és a térdeire hajtotta a fejét. - É-és ugye nem mentél belém?.. - kérdezte zavartan.
- Nem. - feleltem komolyan.
- Akkor jó.. - sóhajtott fel megkönnyebbülten. 
- Amúgy írt Ville. 
- Tényleg?!
- Ja. Találkozni akar és mondani valamit.
- Én is megyek! - pattant fel.
- Másnaposan? - nevettem.
- Ja. - vigyorgott és felment. - lezuhanyzok, felöltözök azt én kész vagyok. Írj rá! - ment be a fürdőbe.
- Ok. - vettem elő a zsebemből a telefont. Ráírtam Villere. 
Rick: Olyan fél óra múlva tudunk találkozni nem?
Ville: Ja. Gyere a főtérre.

Én is még gyorsan beállítottam a hajam, majd felvettem a cipőmet. Tanja is kész lett, majd lejött és felvette a bakancsát és a dzsekijét. A kezemért nyúlt, de megállt, majd a fejéhez kapta és zavartan nevetni kezdett. Halkan kuncogtam, majd megfogtam a kezét. 
- Gyere te kis szuka - vigyorogtam rá sármosan, mire ő elpirult. 
- B-balfasz.. - dadogta. Nevetve kiindultam vele és elindultunk a főtér felé. Már messziről kiszúrtam, ahogy ez a gyökér támaszkodik az oszlopnak és telefonozik. Oda mentem hozzá. Tanjan akadt a szeme.
- Őt minek hoztad? - kérdezte ridegen. Válaszolni akartam, de Tanja beelőzött.
- Meg a jó édes kurva anyád! - kevert le neki egyet. Ville csak elvigyorodott, majd nevetni kezdett. Felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem rá. 
- Mi van veled?
- Mi lenne? Tökéletesen vagyok! - nevetett fel még jobban. Tanja meglepve nézett rá, majd a szájához kapta a kezét. 
- T-te is?.. - kerek szemekkel nézte Villet. 
- Mi? - néztem Tanjara. 
- Ő is.. - elcsuklott a hangja és bekönnyezett. Ville csak még jobban elvigyorodott. 
- Na a lényeg amiért idehívtalak.. - fogta meg a karom és magával kezdett húzni. Tanja lefagyva ott állt és maga elé nézett. Elráncigált egy sikátorba, majd falnak lökött. Felvontam a szemöldököm.
- Mi a faszt csinálsz? - nem válaszolt csak őrülten elvigyorodott. A fejéhez kapta a kezeit és bekönnyezett. Felnevetett őrülten és rám nézett. Elvette a fejétől a kezét, majd a zsebébe nyúlt. Előkapott belőle egy fegyvert. Kikerekedtek a szemeim. A fejemhez szegezte.
- A miénk vagy. - mondta őrült vigyorral az arcán.  
 

2016. február 3., szerda

bigyuszka ._.




Bocsánat hogy nem írom egyik blogom sem csak egyszerűen nincs sem időm és kedvem se ._. De ígérem minél hamarabb próbálok írni mindegyik blogomra írni egy-egy részt:D 

Nem ígérek semmit, hogy mikorra sikerül megírnom a részeket, mert ha ne adj isten rajzolnom is kell bele akkor az még plusz idő. Szóóvaaal... Fogalmam sincs mikor hozok új részt, de nem tűntem elxD

Nyaaa~

2016. január 6., szerda

17.Fejezet Ezt elcsesztem



   A fellépésünk után levonultunk a színpadról. Tanja remegve lépkedett. Rick felkapta, majd cipelni kezdte. Rin megkönnyebbülve felsóhajtott. Ránéztem és elmosolyodtam.
- Elfáradtál?
- Kicsit. - erőltetett egy mosolyt az arcára. Bementünk abba a kis terembe, ahol lepakoltunk. Elraktuk a hangszereket, majd Nyújtózkodtam egyet.
- Mehetünk haza? - vigyorodott el Rick.
- Együtt? Megint? - nézett rá Tanja.
- Bajod? - felvont szemöldökkel nézi Tanjat. Ő csak sóhajtott, majd leugrott róla. Megfogta a gitárját és kiviharzott köszönés nélkül. Rick csóválta a fejét, majd szintén a gitárjával a hátán elviharzott egy 'csá'-t nyögve. Felsóhajtottam, majd Rinre néztem.
- Hazakísérlek. - jelentettem ki komolyan.
- N-nem szükséges!
- Egy ilyen lányt, mint te nem engedhetek ilyenkor az utcán mászkálni.
- De még csak sötét sincs... - húzta félre a száját.
- Attól még bármi megtörténhet. - nevettem fel. A vállamra kaptam Rin dobját, majd kiindultam. Ő szépen és lassan kullogott utánam.

Rin hazakísérése után én is hazafelé vettem az irányt. Pont dugtam be a fül hallgatót a fülembe, mikor egy ideges és határozott női hang utánam kiáltott. A hang irányába kaptam a fejem.
- Miért nem jöttél el?! És ki az a fekete hajú lány?!
- H-Hilary.. Bocsi de teljesen megfeledkeztem az egészről... - vakartam meg a tarkóm.
- Ennyit jelentek neked?! SZART SE?! - hisztisen elrohant. Felsóhajtottam.

Hazaérésem után a szobámba mentem. Egészen másnap reggelig csak vergődtem az ágyamban. Nincs kedvem kikelni és iskolába menni. Főleg, hogy Hilary drága barátnője már biztosan tud erről az egészről. Mind a ketten nekem esnének, amihez most rohadtul nincs kedvem.

Délben keltem ki az ágyamból, azonnal a fürdőbe mentem, majd levetkőztem és a zuhany alá álltam. Egész végig csak lehunyt szemmel folyattam magamra a vizet.

Ebből az egészből anyám zökkentett ki. Az ajtó felé kaptam a fejem.
- Mi van? - mondtam kissé rekedtes hangon, majd megköszörültem a torkom.
- Eléggé sok ideje vagy már bent.. Van valami baj?
- Nem, nincs semmi. - zártam el a csapot és kiléptem a zuhanyzóból. Az alsótestemre tekertem egy törölközőt, majd kimentem. Anyu aggódó arccal engem vizslatott.
- Biztos nincs semmi?
- Ja. - kerültem ki és a konyhába sétáltam. Hallottam magam mögül, ahogyan felsóhajtott. A hűtőbe dugtam a fejem és nézelődtem, hogy mit lehetne kaja gyanánt csinálni.

Kivettem egy kis sajtot, sonkát és tojást, majd kisütöttem a tojást és miközben sült beleraktam a sonkát és a sajtot.

Kiraktam egy tányérra, majd leültem az asztalhoz és enni kezdtem. Néztem magam elé miközben ettem. Felsóhajtottam és felálltam és ismét a hűtőhöz mentem.Kinyitottam és kivettem egy üveg Whiskeyt. Szerencse, hogy anyu mindig vesz nekem. Leültem ismét és néha az üvegbe kortyoltam.

Miután végeztem, az alkohol hatása miatt kicsit szédelegtve, de a mosogatóba tettem a tányért. Az üveggel a kezemben a szobámba mentem bicegve. A gépem elé ültem és iszogattam. Kiittam az egész üveget, amit az asztalra tettem. Csak néztem ki a fejemből üveges tekintettel, majd azt éreztem hogy fáj az oldalam és a fejem. Körbenéztem. Láttam, hogy elég alacsonyan vagyok. Leestem a székről. Szédelegve felálltam, majd az ágyamba vetődtem. Szinte azonnal ki is dőltem.

Anyu lökdösésére keltem fel. Kómás fejjel ránéztem. Aggodalom volt az arcán. Felvontam a szemöldököm.
- Mi az?.. - kérdeztem rekedtes hangon.
- Megint ittál.. - lesütötte a szemeit és az asztalomon lévő Jack Daniels Whiskey-re mutatott. Odakaptam a fejem, majd sóhajtottam egyet.
- Muszáj volt.
- Miért nem mondod el a problémáidat?
- Mert nem tartoznak rád.
- Nem tartoznak rám?! - akadt ki. - Az édesanyád vagyok te idióta!! - emelte fel a hangját. Felsóhajtottam, majd kikeltem az ágyamból és kiindultam, ám anyám elkapta a kezem. Ránéztem.
- Mi van?
- Ülj le és beszélj! - ültetett vissza az ágyra. Látszik rajta, hogy komolyan gondolja amit mond.
- Mégis miről? - forgattam a szemeim.
- Arról, hogy miért lettél újra ilyen! Régebben tanultál, és normális voltál, nem ittál és nem dohányoztál.. - hajtotta le a fejét. - miért válsz ugyanolyan szörnyeteggé mint amilyen apád volt?.. - könnyezett be.
- Mi?.. - vontam fel a szemöldököm.
- Mindegy.. - fordult el, majd kiment a szobámból. Komolyan nem értem. Leültet, majd rám üvölt, hogy beszéljek, majd mindezek után kimegy. És mi van apával? Szörnyeteg? Miért lennék szörnyeteg?

Felálltam, majd a szekrényemhez léptem. Kikaptam egy fekete pólót és egy fekete enyhén kiszaggatott gatyát. A fiókomból kikaptam egy alsógatyát és egy pár zoknit. Levettem azokat a ruhákat, amik rajtam voltak és magamra kapkodtam azokat, amiket kivettem. Bementem a fürdőbe és megigazítottam a hajam. Ez is jól megnőtt azóta, hogy Hilary miatt levágattam..

 VISSZAEMLÉKEZÉS

 Hosszú hajamat lobogtatta a nyári szellő. Lehunytam a szemem és kicsit megemeltem a fejem. Kiélveztem, ahogyan lehűt egy kicsit. Halványan el is mosoolyodtam. 
- Mit csinálksz? - kérdezte Hilary aki mellettem állt. Kinyitottam a szemeim és ránéztem.
- Élvezem a szelet. - vigyorodtam el. 
- A hajad olyan akár egy lányé.. - váltott hirtelen témát és undorral nézte a hajam. Felvontam a szemöldököm.
- Miért mi bajod van vele?
- Undorító, ha egy fiúnak ennyire hosszú a haja.. - tette karba a kezeit.
- Értem. - néztem vissza az égre. Másnap az volt az első dolgom, hogy anyámmal levágattam a hajamat. 


  
Ezt is csak érte csináltam, mert fülig szerelmes voltam belé. Bár még most is, csak már nem érdekel. Igazság szerint leszarom már, hogy mit gondol rólam. Amúgy sem tudok rajta kigazodni.. Eddig le sem szarta a fejem, most meg szó szerint rám mászott.. Bár amit tegnap kérdezett, hogy kicsoda Rin.. Lehet, hogy igazából csak félre értett mindent és ezért csinálja? Féltékenységből?

Lementem és felvettem a bakancsomat, majd a dzsekimet. A telefonommal a kezemben kiindultam az utcára. Nyomogattam, miközben mentem. Rick is rám írt.

 Így is tettem. Elindultam Rick lakása felé. Mikor odaértem bekopogtam. Rick egy szó nélkül berántott az ajtón. Értetlenkedve pislogtam rá.
- Na? Miért van itt?
- Egyfolytában azt kérdezgeti, hogy ki az a két lány akivel megcsalod.. Együtt vagytok? - Kikerekedtek a szemeim. Miért mond ilyesmit Ricknek?...
- Nem igazán mondanám annak.. - vakartam meg a tarkóm.
- Miért? Csak dugtatok?
- Még annyi se. - vágtam rá.
- Akkor?
- Csak lesmárolt egyszer a suliban és ennyi.. Ez még nem jelenti azt, hogy együtt vagyunk..
- Oh~ Szóval rád mozdult a szuka - nevette el magát. - Csak szólok, kurva nehéz kielégíteni! - röhögött jobban fel. Meglepve néztem rá.
- Őt is?..
- Kit nem? - röhögött. Ökölbe szorultak a kezeim és fogaimat összeszorítottam. 
- Te perverz fasz!! - vertem be neki. Morogva néztem rá.
- Áucs? - nevetve kiegyenesedett.
- És ő hol van? - mordultam rá.
- Jaa~ Ő fent alszik. Eléggé kifáradhatott. - vigyorodott el perverzen. Megint bevertem neki egyet.  Felmentem és benyitottam. Hilary tényleg az ágyban feküdt. Hallom ahogyan szuszog. Mocorogni kezdett, majd felébredt és felém nézett.
- V-Ville?! - lepődött meg.
- Na ki is csalna meg kit? - tettem karba a kezem.
- E-ez n-n-nem az a-amire gondolsz!! - takargatta magát.
- Rick maga mondta el. De amúgy sem érdekel, mert még nem vagyunk együtt, mivel nem kértem még meg, hogy legyél a barátnőm. - néztem őt kicsit komoran.  
- V-Ville... - oldalra nézett. Én felsóhajtottam, majd kimentem a lakásból. Tovább nyomkodtam a telefont és sétálgattam, egészen este hatig. Haza indultam.

Haza érésem után egyből a fürdőbe mentem. Levettem magamról a ruháimat és a zuhany alá álltam. Holnap már megyek suliba.. Muszáj.

Reggel kómás fejjel kikeltem az ágyamból és öltözködni kezdtem. Beállítottam a hajam, majd felvettem a dzsekimet és a cipőmet. A táskámat az egyik vállamra kaptam és elindultam a suliba. 
Miután beértem, bementem a matek terembe. Leültem a helyemre, majd néztem magam elé. A többiek is lassan beszállingóztak a terembe. Hangzavar van. Felsóhajtottam és a padra hajtottam a fejem. Az ajtó becsukódására kaptam fel a fejemet. A tanárnő lépett be. Mindenki a helyére ült és csendben néztek rá. Alig 24 éves ez a nő, és már tanár. De faszán meg fog buktatni ez a kurva.. 

Elkezdte tartani az órát. Valaki a hátam mögül megdobott egy alufólia galacsinnal. Odakaptam a fejem. Rin volt az. 
- Na mi kéne? - suttogtam. Ő csak nevetve dobált engem.
- Ne már.. - röhögtem el magam. A tanár rám is szólt de nem érdekelt. Egy kis idő után rám üvöltött. Ránéztem vigyorogva, majd érzékien körbenyaltam az ajkaimat. Elvörösödött tőle.
- Takarodj ki! - csapta le a könyvet az asztalra. 
- Miért is? - ismételtem meg azt amit csináltam.
- Mert szemtelen vagy!! - vörösödött el jobban. Hallottam, ahogy Rick nevet. Felálltam, majd elé álltam. 
- Ráncigáljon ki! - vigyorogtam. Megfogta a karom, mire én felkaptam és az asztalra fektettem, majd lefogtam. Kerek szemekkel engem nézett. Oldalra fordította a fejét. Rick mégjobban nevetni kezdett. A többiek a szájukhoz emelték a kezüket. 
- N-ne csináld.. Meg akarom tartani a munkám.. - rám nézett kicsit könnyezve. Jobban vigyorogtam. 
- Nem kell róla senkinek tudni. 
- De itt vannak a szemtanúk.. - körbenéztem. 
- Ha elmondjátok ezt bármelyik tanárnak, vagy más embernek.. Mindannyiótokat megöllek. - Hilary meglepve nézett.
- Ville mit művelsz? 
- Kuss.. - emeltem fel a tanárt és kiindultam vele. - épp megmentem magam.. - bementem vele a tanári wc-be és a falnak nyomtam. Elkezdtem lassan vetkőztetni. Ő ellenkezett, de mikor a két melle közé nyaltam, abbahagyta. Én csak a gatyámat toltam le. A két combjánál fogva felemeltem, majd lassan benyomtam a farkam, mire kéjesen felnyögött és átölelte a hátam. Tipikus nő. Ennyivel meg lehet hódítani.

Kihúzódtam belőle és felúztam a gatyám. Ő lihegve nézett engem. Ránéztem.
- Mi az?
- Nh-nemh.. védekeztunkh.. é-ésh teh.. - túrt bele a hajába.
- Ha az lettél akkor vetesd el. - indultam ki. Kimentem az udvarra és leültem egy padra, majd rágyújtottam. Néztem magam elé és a hajamba túrtam. Felsóhajtottam.
- Már megint ilyen vagyok... - szívtam egyet a cigimből. Lépések közeledtek hozzám. Felkaptam a fejem. Tanja lépkedett lassan felém. Felvontam a szemöldököm.  
- Mit akarsz?
- Miért csináltad? 
- Mert bukásra állok azért.
- De Rin sokkot kapott..
- What?.. - lepődtem meg.
- Ja.. Mert, hogy ő egy ilyen nyomorékkal lóg mint te. Őt is elakarod ijeszteni?
- Mi az hogy 'őt is'? 
- Az összes eddigi lány barátnődet elüldözted a pszichopata éneddel.. És emiatt leszel depressziós.
- És? Kit érdekel? Rohadtul nem érdekel mit érez egy ilyen kis nyamvadék. - Tanja kerek szemekkel nézett a hátam mögé. Odanéztem és Rin ott állt mögöttem. Felpattantam és meglepve pislogtam rá.
- M-mióta vagy itt?! - nem válaszolt. Elfordult és elrohant. Tanja lekevert egyet és utána futott. Az arcomhoz emeltem a kezemet és néztem magam elé. - Miért mondtam azt az előbb?...

 

2015. szeptember 14., hétfő

16.Fejezet Élőben




    Reggel úgy ébredtem, hogy Tanja hátsófele a fejemnél van. Lelöktem magamról, majd felálltam. Szédelegve fel lépkedtem a fürdőszobába. Megmostam az arcomat és ledobtam magamról a ruháimat, majd a zuhany alá álltam.Teljesen elmerültem a kis saját világomban a víz folyatása közben. Valaki kopogtatott az ajtón, ami kizökkentett. Elzártam a csapot, majd megszólaltam.
- Ki az?
- Tanja! És takard magad, mert pisálnom kell! - rontott be. Felsóhajtottam. Nincs előtte szégyellni valóm, mivel még kis serdülő korunkban is együtt fürödtünk. Így hát tovább fürödtem és lehunytam a szemem. Mikor kinyitottam már Tanja nem volt bent. Elzártam a csapot és kijöttem a zuhany alól. Az alsótestemre tekertem egy törölközőt, majd a szobámba sétáltam. Magamra kapkodtam a fekete gönceimet, majd a konyhába mentem és elkezdtem tojást sütni. A kaja szagra persze mind a két hiéna odajött. - Rick és Tanja. - Elvigyorodtam és rájuk néztem.
- Mit néztek? Úgy se kap egyikőtök sem belőle.
- Akkor ellopom! - mondták egyszerre. Tanja zavartan oldalra kapta a fejét és halványan elpirult. Berohant a nappaliba. Pár perc múlva Rin sikolyára lettünk figyelmesek. Kirohant és mögém bújt.
- Mi az? - néztem kérdőn rá. Válaszképp a nappaliból jövő Tanjara mutatott. Felvontam a szemöldököm. Sóhajtottam. Eltoltam a hátam mögül Rint és tovább főztem.

Elkészültem a kajával és mindenkinek szedtem, majd az asztalra tettem. Tanja Rick mellé ült. Rin pedig mellém. Enni kezdtünk mindnyájan. Tanja és Rick lopkodták egymástól a kaját. Rick feladta és felállt, majd kiindult. Tanja önelégült vigyorral a képén utána kapta a fejét.
- Nem is keeell~! - röhögte el magát. Rick megindult felé, mire Tanja felpattant és visítva elkezdett rohanni. Rick futott utána. Némán felsóhajtottam, majd befejeztem az evést. Rin szintén. Elvettem előle a tányért és a sajátommal együtt elmosogattam. Tanja sikoltva lefutott.
- NE! - kiáltotta kétségbe esetten és mögém bújt. Kicsit remegett is. Meglepve Rickre néztem.
- Mit akarsz csinálni vele?
- Én aztán semmit! - mondta idegesen.
- Akkor miért menekül előled, mint egy nyúl?
- Mert fogyatékos!
- ANYÁD! - vágott hozzá egy villát. Felsóhajtottam és elsétáltam onnan. Hallottam, ahogyan tovább ölik egymást. Felmentem a szobámba. Éreztem, hogy van valaki mögöttem, ezért hátrakaptam a fejemet. Rin állt ott.
- I-izé.. - nézte zavarodottan a földet.
- Mi az?
- Haza kéne mennem, de... - hangja elhalkult, majd elcsuklott. Felvontam a szemöldököm.
- De?
- Mindegy..
- Elkísérjelek? - amint ezt kimondtam, azonnal rám nézett.
- Nem kell..
- Biztos?
- Igen. - hátat fordított, majd kiindult. Lementem. Tanja az asztalnál ült és telefonozott. Rick a pultnak támaszkodva ugyanazt csinálta.
- Kockák.. - sóhajtottam fel. Bementem a nappaliba, majd benyomtam a tévét. Nemsokkal később Tanja és Rick is elmentek. Magamra maradtam. Üvegesen meredtem a képernyőre, addig amíg el nem nyomott az álom.

Nyökögve kinyitottam a szemeimet, majd felültem. Az órára pillantottam, ami reggel fél 9-et mutatott. Kikerekedtek a szemeim, ugyanis hétfő van. Persze, hogy elaludtam.
Gyorsan felmentem a szobámba és magamra kapkodtam pár göncöt. Felkaptam a táskám és kirohantam a házból. Egészen a suliig rohantam. Lihegve a folyosóra sétáltam. Pont kicsengettek a második óráról. Valaki jól megdobott egy füzettel. Azonnal hátrakaptam a fejem. Zeke és Hilary álltak ott. Hilary intett, hogy menjek oda. Meglepetten pislogtam egy sort, majd odamentem.
- Szia~! - ugrott a nyakamba. Kikerekedtek a szemeim és érzem, hogy kicsit ég az arcom. Leemeltem magamról.
- Mi ez a személyiség változás?...
- Miről beszélsz? - lobbantotta meg a kezével a haját.
- Hát erről.
- Mindig ilyen vagyok. Mindegy, a lényeg amit akartam, hogy nincs kedved délután eljönni velem? Csak ketten. - mosolygott rám. Tényleg nem értem, mi lehet ez az egész.
- J-jó..
- Akkor mondjuk.. 16 óra a parkban?
- Nekem jó.
- Okés~! - puszilta meg az arcom. Meglepve pislogtam rá. Elviharzott mellettem, egyenesen be a terembe. Egy kis ideig lesokkolva álltam, mire észrevettem, hogy Zeke csillogó szemekkel és kipirulva engem néz.
- Mi az?... - ráncoltam a szemöldököm.
- Semmii~ Csak olyan édes vagy! - Tette a szája elé a kezeit, mint egy lány. Meglepve néztem rá.
- M-mit mondtál?
- Jól hallottad~! - berohant a terembe. Értetlenül pislogtam utána. - Mindenki ilyen furcsa lesz ma? - kérdeztem magamtól.

Én is besétáltam a terembe, majd leültem a szokásos helyemre. Hilary mellém ült. Előpakoltam és ránéztem.
- Beírtak hiányzónak?
- Nem. Észre se vették. - nevetett fel.
- Akkor jó. - mosolyodtam el. A tanár is betántorgott a terembe, majd elkezdte tartani az órát. Hilary egyfolytában összefirkálta a füzetem. Bosszúból én is az övét.

Mikor kicsengettek közölték, hogy nincs itt a tanár, ezért lyukas óránk van. Mindenki örvendezni kezdett. És felsóhajtottam, majd kimentem a suli elé. A falnak támaszkodtam, majd meggyújtottam egy szál cigit és szívni kezdtem. Néztem magam elé. Teljesen elmerültem benne, amiből Hilary zökkentett ki. Ránéztem és tovább szívtam a cigim.
- Mit akarsz csinálni?
- Heh?
- Mármint úgy értem, lyukas óránk van és tudood~.. - lépett közelebb hozzám. Felvontam a szemöldököm. A cigi is kiesett a kezemből. Már csak centikre volt tőlem. Az ajkaink is majdnem összeértek. Érzem, hogy ég az arcom. Kerek szemekkel néztem rá, de Hilary csak csábítóan nézett a szemembe. Hirtelen az ő ajkai az enyémhez tapadtak. A következő pillanatban a nyelve már az én számban volt. Kis hezitálás után viszonozni kezdtem és derekára simítottam. Ő jobban hozzám simult és mélyítette a csokót, amit persze viszonoztam. - Álmodok? - kérdeztem magamtól. De ez a valóság. El sem hiszem, hogy ez tényleg megtörtént.

Kis idő múlva elhúzódott tőlem. Kipirultan mosolygott rám. Én szintén mosolyogtam.
- Tetszett? - pirult jobban el. Felnevettem.
- Inkább menjünk be. - zsebre dugtam a kezem és beindultam. Hilary jött mellettem.A lyukas óránknak percek múlva vége is lett. Ezért a következő óra terméhez sétáltunk. Leültem a szokásos helyemre. Hilary mellém ült ismét. Egész órán firkatyoltam minden félét a füzetembe, mert rohadtul unalmas volt.

Az utolsó óráról is kicsengettek. Én és Hilary együtt mentünk haza. Rick pedig ma be sem jött suliba. Mivel én meszebb lakok, mint Hilary, egy kis idő után egyedül sétáltam haza.
Amint hazaértem ledobtam magamról a cipőm és felmentem a szobámba. A ház Wifi-je miatt egyből zizegni kezdett a telefonom. Felsóhajtottam és az ágyamba dőltem. Megnéztem hogy ki írt. Csak egy csomó ilyen körlevél, de láttam, hogy Rick fent van, ezért ráírtam.

(NeitéljelPLZ XD)

Felkeltem az ágyból, majd lementem a konyhába. Összecsaptam valami kaját magamnak, majd leültem az asztalhoz és enni kezdtem. Amint befejeztem, elmosogattam. Pont mentem volna fel a szobámba, mikor valaki kopogtatott a bejárati ajtón. Lementem és kinyitottam. Hirtelen Tanja ugrott a nyakamba, Rick pedig telefonozva állt. Leemeltem magamról Tanjat és kérdőn néztem rájuk.
-Mi olyan fontos, hogy idejöttetek?
- Ma tudnánk koncertezniii~ - vigyorodott el. Felvontam a szemöldököm.
- K-koncertezni? Most?
- Igen. Nem kell semmit érte fizetni. Most láttam egy kisebb hirdetést.
- Ah..
- Mehetünk?
- Felőlem. De Rin is kell.
- YEEY~~!! - örömében ugrálni kezdett.

Elmentünk hárman Rinhez. Fééve kinyitotta az ajtót. Tanja persze egyből letámadta a dologgal. Ő csak félénken igent mondott. Elmentünk hozzánk és elpróbáltuk a dalt, amivel fellépünk. A 'koncertünk' 17-kor van. Alig volt egy óránk gyakorolni. Összepakoltunk és elindultunk a koncert helyszínére. Feliratkoztunk és hátraküldtek. Kaptunk egy saját kis szobát, ahol volt kirakva pár flakon Kóla és pogácsa, süik stb...

Mi vagyunk a 7. fellépők. Halkan próbáltunk, mikor a próba közepén hirtelen elment a hangom. Rick szakadni kezdett.
- Mekkora szívás! - feküdt a földre.
- M-most mi lesz?.. - pánikolt Rin.
- Énekelhetnék én. - vigyorodott el Tanja.
- Heh?.. - Rick ránéz. - Ilyen analfabéta, mint te tud olyat~? WOW! - állt fel lenyűgözve.
- ANYÁD AZ ANALFABÉTA! - dobta meg egy pogácsával. Felsóhajtottam.
- Akkor most ki énekel? - mondtam halk és rekedt hangon.
- Én!! - visítozott Tanja.
- De ha szar leszel.. Én esküszöm megd--.. - Rick nem tudta befejezni, mert Tanja hasbaverte. Zavartan nevetni kezdett.
- Eheheh~ Fogd be vagy megöllek~!
- R-rohadj.. meg.. - fogta a hasát.

Tanjaval egyszer kétszer elpróbáltuk a dalt és egy szervező benyitott hozzánk, majd közölte, hogy mi következünk. Kivonultunk a szímpadra, majd berendezkedtünk. Tanja helyett én lettem az elektromos gitárral. Elkezdtük a dalt. Tanja félve rám nézett, mert még sosem játszott emberek előtt, de aztán összekapta magát és elég jól énekelt.